Versenybeszámoló – Beholder, Hagyományos verseny

A profiknál Ács Domonkos, az amatőröknél Ócsai László győzött az év első behós versenyén.

Január 19-én került sor az év első beholderes hagyományos versenyére, melyen a rendhagyó helyszín (a Beholder Találkozóknak is otthont adó Kondor Béla Közösségi Ház) ellenére is igen szép létszám jött össze: 30 profi és 27 amatőr nevezett ezúttal. Nézzük, mi történt az egyes kategóriákban!

Profik

A profi mezőnyt erősen megfertőzte a Magirox-láz, hiszen öten is ezzel a hordaparancsnokkal indultak. De általánosságban is többségben voltak a követők, az ötlapos kezdés mellett viszont csak heten döntöttek, ami mindenképpen kevesebb a vártnál.

Szabálylap (10)
  • 2 Lassan járj!
  • 2 Lépéselőny
  • 2 Sokszínűség
  • 1 Zarknod börtönében
  • 1 Villámháború
  • 1 Korlátozás
  • 1 Semleges csatamező
Követő (13)
  • 5 Magirox
  • 2 Legfőbb káoszmester
  • 1 Zuon, az ajándékozó
  • 1 Elsődleges elementál
  • 1 Kreátor követői (A hét törzs főnöke + Főparancsnok)
  • 1 Kreátor követői (Kragoru familiárisa + Sárkány úrnő)
  • 1 Rhatt követője (epikus)
  • 1 Alpha Centaurus
Egyéb (7)
  • 1 Lassan járj! + Főparancsnok
  • 1 Lassan járj! + Kragoru familiárisa
  • 1 Egérút + Harangmester
  • 1 Életenergia + Átkozott követő
  • 1 Bűvös erdő (3) + Az alvilág ura
  • 1 Hegymélyi keltető + Qwikrekson, a quwarg sámán
  • 1 Ősi rúna + Motyogó kultivátor

A Magirox végül abszolút jó választás bizonyult, hiszen az első két helyen két ilyen pakli végzett, ráadásul a Top 5-be befért közülük még egy. A versenyt egyébként Ács Domonkos nyerte – mutatjuk, hogy rajta kívül ki az a hat játékos, aki máris kvalifikálta magát az idei Nemzeti Bajnokságra.

1. Ács Domonkos (paklilista) – Magirox
2. Balog Dávid (paklilista) – Magirox
3. Földi Viktor (paklilista) – Zuon, az ajándékozó
4. Varga Krisztián (paklilista) – Legfőbb káoszmester
5. Juhász Ferenc (paklilista) – Magirox
6. Klujber Balázs (paklilista) – Kreátor követői (A hét törzs főnöke + Főparancsnok)
7. Dönczi Krisztián – Lépéselőny

Amatőrök

Az amatőr mezőny valamivel színesebb volt, illetve a szabálylap-követő egyensúly itt inkább fordított volt. A legtöbben itt a Zarknod börtönébent választották a narancs lapok közül, szám szerint négyen.

Szabálylap (13)
  • 4 Zarknod börtönében
  • 3 Sokszínűség
  • 2 Villámháború
  • 1 Semleges csatamező
  • 1 Korlátozás
  • 1 Hegymélyi keltető
  • 1 Zarknod bilincse
Követő (11)
  • 2 Magirox
  • 1 Legendák Völgye (epikus)
  • 1 Az együgyű
  • 1 Legfőbb káoszmester
  • 1 Kragoru familiárisa
  • 1 Sárkány úrnő (epikus)
  • 1 Molluszk, az ócskás
  • 1 Az első vámpír (epikus)
  • 1 A legfőbb követő (Harangmester, Elenios követője, Antimágikus rakshallion, Őrült Enkala, az animátor)
  • 1 A legfőbb követő (Harangmester, Az istenek hírnöke, Kragoru familiárisa, Kyorg ősmágus)
Egyéb (4)
  • 2 Lassan járj! + Átkozott követő
  • 1 Tábori adó + Harangmester

Az első helyért járó nyeremény itt Ócsai László ölében landolt, aki Zarknod bilincsés gyűjtőgeneráló paklival végzett az élen. De a másik két dobogós helyezett is örülhetett a Nemzeti kvalifikációnak.

1. Ócsai László (pakliista) – Zarknod bilincse
2. Buzás Norbert (paklilista) – Molluszk, az ócskás
3. Bublik Bence (paklilista) – A legfőbb követő
4. Bogdán Erik (paklilista) – Zarknod börtönében

Gratulálunk a helyezetteknek, különösen azoknak, akik máris bejutottak a Nemzetire! A Beholder következő, februári versenyén Beszűkült látókör lesz a formátum, ahol a mostani verseny Top 4 profi, illetve legjobb amatőr paklijának lapjai lesznek tiltottak.

Csető Zsolt

Reklámok

One thought on “Versenybeszámoló – Beholder, Hagyományos verseny

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.