Retro Challenge 2.0 – Itt a vége

Befejeződött a nyolc hónapon át tartó kihívás – jöjjön a végső értékelés.

Nagy fába vágtam a fejszémet idén januárban, a 2017-es sikerek után ugyanis úgy döntöttem, beindítom újra a Retro Challenge-et, a korábbinál még szigorúbb feltételekkel, megnézve, hogy meddig jutok. Nos, a Nemzeti Bajnokság végével a kihívás is lezárult, ezért ideje pontot tenni az elmúlt nyolc hónap végére is ezzel a bejegyzéssel.

A kiindulási pontot ezúttal a 2006 előtt megjelent lapok adták, ami még durvább kontrasztot adott, mint az előző challenge – túl sok régi lap nem is állta már meg a helyét a mostani környezetben, ami főleg a korlátozott formátumokon okozott komoly fejtörést. Viszont érdekesség, hogy végül még a nemzetis hagyományos deckemben is volt retro lap, és nem is teljesített rosszul… mindjárt erre is kitérek.

Szóval januártól szépen elcsomagoltam a régi gyűjtimet (szipp-szipp), innentől kezdve csak a nyereményként bezsákolt lapokra támaszkodtam, ami eléggé beszűkítette a lehetőségeket. Nem is igazán találtam a megfelelő paklit, mert bár voltak bőven ígéretes eredmények, hosszú távon sajnos egyik deck sem hozta a stabil eredményeket, legyen az Börtön, Bűvös erdő, Korlátozás, Lassan járj! vagy A Semmi mestere. Emiatt kicsit amolyan “egy lépés előre, kettő hátra” érzésem volt az egész challenge alatt. Végül a Nemzeti kvalifikáció is csak a létszámbővítésnek hála lett meg, így aztán jöhetett az ominózus deckrulett, ahol Dévnek egy epikus krabber, nekem pedig egy epikus sárkány deck esett.

Top spoilerek híján hamar nyilvánvalóvá vált, hogy csak a tempó irány lehet járható, az első éles próba (a júliusi beholderes verseny) után azonban jelentősen csökkentettem a deck átlagköltségén, illetve a színeken is variáltam. Végül ez lett a deckem a Nemzetire:

követő: Sárkány úrnő (epikus)

sarkany-urno3 Fürge elf
3 Szirén lányka

3 Villámhorgony
3 Cselvetés

3 Vámpírsárkány
3 Szörcsögő motyogó
3 Sötétségszellem
3 Rémeb

3 Sárkányteknős
3 Méregsárkány
3 Kifejlett sárkánykígyó
3 Idéző teknős
3 Teknős gárdista
3 Teknős iszapkatapult
2 Teknős hínártorony
1 Szánalmas teknős
1 Targantula

3 Intéző morf
1 Az élet földje

50 lap

Látható, hogy a morffal együtt csak 15 sárkány maradt bent, ezt egy teknősös vonallal, illetve olcsó tempó lényekkel, illetve egy kis anti-meta csomaggal (kék) spékeltem meg.

cselvetesA deck végül jól működött, sőt nagyon is elégedett voltam vele, pláne azok után, hogy nagyon keveset tudtam csak tesztelni – a Cselvetés is nem egyszer nagyot szólt, jó választásnak bizonyult, nem egyszer zavartalanul pörögtem ki mellette, vagy késleltettem az ellenfél terülését egy körrel, ami kritikusnak bizonyult. Az első négy fordulót majdnem mind lehoztam, 10 ponttal álltam, a végére azonban becsúszott egy szoros és egy sima vereség, így ennyivel is zártam a napot. Kicsit csalódott voltam, főleg hogy végig elöl játszottam, de összességében nem volt ez rossz – pár hete jó eséllyel alá is írtam volna előre.

A második nap sajnos már kevesebb sikerélményt hozott. Börtönnel játszottam, a lapokat is egész jól sikerült összecsereberélni, olyan 80%-osnak mondanám a második napi deckemet, de nem igazán jött ki a lépés. A matchupok sem voltak jók (négy 5 lapos deck), a szerencsével is hadilábon álltam, illetve én magam sem játszottam igazán jól, így végül csak 17 pont lett a vége, ami elég csalódást keltő volt azok után, hogy a 12 fordulóból 10-ben 1:0-val álltam. De hát van ez így – majd jövőre.

Nyilván hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem reméltem többet, de igazából ez a Nemzeti elég jól példázta az egész évemet. Egész egyszerűen nem tudtam annyi időt szánni rá, amennyit kellett volna, és ez így volt igazából magával a kihívással is. Nyilván az elején ezt még nem láttam (sajnos nem egyszer kénytelen voltam jóval hátrébb sorolni a HKK-t egyéb dolgok miatt, a Nemzetire is épp hogy el tudtam menni), de félbehagyni sem akartam – végül ezt sikerült kihozni belőle. Főleg a cserélgetés volt jóval nehezebb, mint legutóbb a szigorúbb értéktartás miatt. Mármint ne arra gondoljatok, hogy nem tudtam lecápázni mindenkit, hiszen két éve sem erről szólt, viszont most sokszor a gyngy-lapok beszerezése is komoly erőfeszítés (és erőforrás, már ami a cserealapot illeti) volt, néha emiatt is lassabban haladtam az ideálisnál. De ez nem panaszkodás, hiszen a szabályokat én találtam ki, inkább csak azt szeretném érzékeltetni, hogy mik okozták a fő nehézségeket – és érdekes mód sokszor nem feltétlenül az, hogy nem tudtam Tűztombolóval vagy Rozoga lebujjal játszani.

Szerencsére nem minden a siker, és ezt már az előző challenge után is leírtam, ez az egész ugyanis továbbra sem az önsanyargatásról szól, sokkal inkább értékes tapasztalat, hiszen teljesen más impulzusok érik ilyenkor az embert minden tekintetben. Személy szerint most is azt érzem, hogy több lettem ettől a kihívástól (még ha nem is épp stresszmentes élmény pofozózsáknak lenni), és elég sok olyan tapasztalatot gyűjtöttem, amit úgy érzem, fogok tudni hasznosítani a jövőben.

Mondjuk úgy: nem volt jó, de kellett. Most pedig megyek és beleszippantok egy mélyet az UR-mappába…

Csető Zsolt

Reklámok

2 thoughts on “Retro Challenge 2.0 – Itt a vége

  1. “Most pedig megyek és beleszippantok egy mélyet az UR-mappába…” xDD

    Amúgy ez a sárkány epikus sorsolás se könnyített, nem csalhattad el úgy, mint Dév, hogy berak 6 krabbert és a többi good stuff (jó, túlzok bőven, azért az a mentális kalapács és alapból játszott mome elég ízes volt, ahogy a 3 bölcsi a 3 homokkal is rendesen leizzasztott)

  2. Jó lenne látni jövőre egy olyan challanget, ami a “kényszerből” választott koncepciókkal megy csak , de minden mai lappal.
    (szóval csak azokkal a narancs lapokkal játszhatsz amikkel a retrochallenge-ben, semmi egyéb megkötés.)

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.