Júniusban újraindul a HKK Liga

Visszatérnek a pénteki HKK-versenyek a Dungeonbe.

A járvány lecsendesülésével szép lassan a HKK-s élet is visszatér a régi kerékvágásba, remélhetőleg mihamarabb újból lehetnek versenyek az összes korábbi helyszínen. A március közepe óta szünetelő HKK Liga kapcsán pedig most jó hírekkel tudunk szolgálni, júniustól ugyanis visszatérnek a péntek délutáni versenyek a Dungeonbe.

hkkliga_heaader

Ami a versennyel kapcsolatos tudnivalókat illeti: a szabályokat és a lebonyolítást tekintve minden marad a régi, értve ez alatt a pörgős formátumot, a három külön kategóriát, illetve a pakliösszeállításra vonatkozó egyedi szabályokat, melyeket a szokásos honlapon találtok meg továbbra is. Összesen négy alkalom lesz a hónap folyamán:

  • június 5.
  • június 12.
  • június 19.
  • június 26.

Egy fontos információ még a verseny kapcsán: a jelenlegi egészségügyi helyzetre való tekintettel arra kérünk mindenkit, hogy egy-egy asztal kihagyással üljetek majd le játszani egymással. Az indulók számára így is bőségesen lesz ülőhely, úgyhogy kérünk benneteket, hogy ezt az apró szabályt igyekezzetek majd betartani.

Találkozunk pénteken!

Csető Zsolt

3 thoughts on “Júniusban újraindul a HKK Liga

  1. Hogy annak értelme is legyen, hogy kimarad hely, akkor kb. 5 ember férne el a D-ben. Focimeccsen 4 széknek kell kimaradnia minden irányban, és még nyitott hely is XD

  2. Az, hogy marad ki hely és nem lesz esetleg elég, szerintem megoldható a kötelező szájmaszk használattal.
    Így sem ülsz a játszótárstól 1,5 méterre szerintem a keskeny asztalok miatt…

  3. @Dávidka, Te voltál már a Dungeonben? 🙂 Milyen 5 ember férne el?

    A világ átverése lassan befejeződik, a “világjárvány” miatt nem kell aggódnia senkinek sem!

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.