Timera Challenge #6 – Valsirah, a tündöklő

Újabb epikus követőt pipálhattam ki a listáról.

Az Excelsior február 16-i Új nemzedék versenyén folytatódott a Timera Challenge, amire ezúttal egy epikus követőt szánt nekem a szerencse asszonya a méltán népszerű Valsirah, a tündöklő képében. A Tűzmadár tiltása okozott persze némi törést ebben, de továbbra is egy erős lapokkal teletűzdelt koncepcióról van szó.

A narancs lap mellé a kötelező counter szekción (Tűztomboló, Sárkányfőnix) túl az asztalon maradó lapokat kiválóan terrorizáló párost (Oázisfészkelő, Rekish), az egyik kedvenc swing/dobató lapomat (Szárnyaló tolvaj), illetve a Semmibe lövés miatt a mostani metában különösen erős leszedést (Főnix születik) tettem be. A főnixes vonallal párhuzamosan a tűz szinergiákra is ráfeküdtem valamelyest a Tűzrituálé, Zinthurg börtön páros miatt, a maradék helyekre pedig ezúttal inkább erős instantokat / alternatív képességgel bíró lapokat tettem be az elmúlt versenyek tapasztalatai alapján, mintsem natúr countereket – ez végül jó döntésnek is bizonyult.

A céhek közül a kötelező kék mellett a fehérre esett a választásom, ami legutóbb nagyon jól működött – most a Roxat egyik (egyelőre) “sleeper hit”-gyanús lapját, a Vándormuzsikást használtam aktivátorként.

követő: Valsirah, a tündöklő
céh: 2 Gyógyítók céhe, 1 Művészek céhe

3 Rekish, a sivatag szuronya
3 Oázisfészkelő
3 Sárkányfőnix
3 Tűztomboló
3 Szárnyaló tolvaj
3 Lángoló düh
3 Lélekcsapda
3 Leira, a hangtolvaj
3 Dornodon mosolya
3 Tűztornádó
3 Főnix születik
3 Fürge elf
3 Időkristály
3 Zinthurg börtön
3 Tűzrituálé
3 Vándormuzsikás
3 A fekete kos rituáléja
3 Hendiala trükkje

54 lap

Jöjjön hát a beszámoló – ezúttal tényleg csak címszavakban, mert nem igazán jöttek össze a dolgok. Egyrészt én magam sem játszottam túl jól ezen a napon, másrészt szerencsém sem volt éppen sok (egyszer sikerült kezdeni – mindezt 4 drágítós ellenféllel).


1. forduló | Egyed Dávid – 4 Alanori lápvidék

Itt például rögtön bekezdtem azzal, hogy nem olcsóbbítottam az első körömben. Mákomra ez így pont jó volt, mert a második körben húzott Szárnyaló tolvaj ki tudott rakni a kezéből egy T. Vlagyimirt, ami leszedett egy Burástya avarkomposztálót. Innentől sikerült lekontrollálni. A korrektség jegyében játszottunk még kettőt azért, ezeken is sikerült előnybe kerülni az első egy-két lapból (főleg Hendialával). [W]

2. forduló | Szabó Márk – Lassan járj! + Melák, az óriás

Nem volt túl agresszív az indulása – mint kiderült, azért, mert két Az ongóliantok dühe is lapult nála, amikkel szépen megakasztotta a próbálkozásaim. Szerencsére egy Szerelmes óriáson és egy Ongóliant bébin kívül más nem jött nála, így elpasszolgattunk 11 manáig, ahol elég szépen megoldottam szinte mindenét. Az idő sajnos lejárt közben – ellettünk volna még egy darabig. [D]

3. forduló | Szkupien Zoltán – Lassan járj! + Sárkány úrnő

Itt az első pár kör arra ment el, hogy a kezdeti tempóhátrányomat valahogy ledolgozzam. Szerencsére egy Főnix születik segített ebben, ami egy Pikkelyes burástyát kapott el. Ezután Mithril gólem jött, majd egy körrel később Fókuszált volna, de ezt kidobattam, később pedig egy Rekish kezdte el felém billenteni a dolgokat. Sajnos lejárt az idő, mire nyerhettem volna. [D]

4. forduló | Kahn Evarth – Lassan járj!

Evarth egy Tian-krissel indított a második körében, amire szerencsére volt egy Főnix születikem, majd egy Ewgbert tornyából jött Tüskés gigaféreggel kezdte kezelésbe venni a kezemet. Itt már kezdett érződni, hogy masszívan nekronozni fog, így próbáltam a lehető legjobban elhúzni a meccset – végül el is fogyott a deckje, a kulcslapjait pedig megfogtam. [W]

5. forduló | Horváth Dávid – Hegymélyi keltető + Chara-din követője

Kezdés után elég szerencsésen dobatott az X8-cal, a Rekish-emet pedig szépen lekezelte a kék céh. Végül a meccset is az nyerte meg neki, hogy ő kettővel játszott, én meg csak eggyel – így pont le tudott ütni, mire igazán felém billentek volna a dolgok. [L]

6. forduló | Hajdu Roland – Korlátozás

Jobb híján Leira – Sárkányfőnix párost tartottam meg a második körére, nála viszont Bufa bűbája – Kitagadott szirén duó volt, így meg tudott indulni gond nélkül. Itt még valamennyire visszajöttem ugyan, de a kék céhek miatt nem tudtam egyszerre optimálisan kezelni a kezét és az asztalát, így szép lassan felörlődtem – a Szirén csapdám soha nem jutott el addig, hogy működhessen. [L]

7. forduló | Nagy Dániel – Semleges csatamező

Ő kezdett, a második körére összesen 2 darab aktív lapom volt a 6-ból. Innen nem nehéz kitalálni, mi történt – az időlejárásig elment azért a meccs így is, de inkább nekiadtam. [L]


Remélem, a szombati beholderes versenyre összeszedettebb játék és több szerencse jut majd – előbbin dolgozok majd, utóbbit pedig meglátjuk, méghozzá a sorsolt narancs lappal egyetemben!

Csető Zsolt

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.