Timera Challenge #8 – Hálócsapda + Sötét manifesztáció

Orkok és varkaudarok hálójában.

Talán a legutóbbinál is érdekesebb dobás jött össze a február 27-i váci versenyre, egy egészen egzotikus Hálócsapda + Sötét manifesztáció párosítással folytatódott ugyanis a Timera Challenge, amiről alighanem nyugodtan kijelenthetjük, hogy nem nagyon ért még versenyasztalt – pláne nem mostanában. Engem ért tehát a megtiszteltetés, hogy felavassam ezt a szokatlan narancs setupot.

A követőbe épített körönkénti lapelőny, illetve a háló párosítása elég egyértelműen kirajzolta, hogy sokkal inkább a hosszú távú előnykiépítésre és a counterek körbejátszására érdemes építeni, mintsem a gyors lerohanásra – amúgy sem feltétlenül erről szól most már az orkos-varkaudaros vonal. Ahogy építgettük a decket, szépen, fokozatosan szűkült a kezdetben viszonylag népes etnikum-sereg: végül a követővel fantasztikusan működő A Dungeon szolgálója mellett csak a Hok Rakon, Trok Rakon páros, a kihagyhatatlan Szottyantó, illetve a körönkénti két lap (valamint a követő) kihasználását igencsak megkönnyítő Varkaudar trágya fértek be. A másik két szín kiválasztásánál az volt a fő szempont, hogy jól illeszkedjenek a háló melletti játékhoz, így végül a kékre (Leira, Fürge elf, Morin tigris) és a barnára (Magányos küklopsz, Goblin mágia, Tiltott serleg) esett a választás. Előbbi mellett szólt az is, hogy akad néhány lapja, ami jól támogatja a kevéslapos kezdést. A céhek közül a barna itt nem igazán jött szóba (a Varkaudar lapát altípus híján nem fért be), kékből meg nem volt, úgyhogy kizárásos alapon maradt a piros, itt elég korán kirakható Lávasárkánnyal.

szabálylap: Hálócsapda
követő: Sötét manifesztáció
céh: 3 Tolvajok céhe

4 A Dungeon szolgálója
3 Szottyantó
3 Trok Rakon
3 Hok Rakon
3 Varkaudar trágya
3 Buckaquwarg
3 Morin tigris
3 Magányos küklopsz
3 Tleikan felfedező
3 Lávasárkány
3 Zansárkány
3 Fürge elf
3 Tiltott serleg
3 Időkristály
3 Leira, a hangtolvaj
3 Goblin mágia
3 Hendiala trükkje
1 Fókuszálás

Nézzük, hogyan alakult a verseny!


1. forduló | Imre Dániel – Hegymélyi keltető + Főparancsnok

Mindkettőnk paklija hasonló tempójú volt, ő is inkább kontrollos összeállítással játszott, de mivel én kezdtem az elsőt, ezért végig előnyből játszhattam. Az igazán nagy előnyt a Varkaudar trágya termelte meg, amiből kettő is jött, így hosszú távon elfogyott. A másodikat és a harmadikat már nem tudtuk végigjátszani. [2:1]

2. forduló | Sallai Gábor – Semleges csatamező

Az 5 lapos kezdés biztató volt, ráadásul itt is megdobtam a kezdést, így lap- és tempóelőnyből indulhattam. Sajnos azonban kizárólag orkokat húztam kezdőkézre, így nem tudtam igazán nagy terrort művelni a második körömben: végül egy Hok Rakon, Trok Rakon páros érkezett, amire ő egy Homokférges, Rundhalos pörgéssel válaszolt, és a leszedős varkaudaromat is megoldotta. Ezután egy Szottyantóval folytattam volna, ami azonban kapott egy Enkala szolgáját, ami nagyon durván belassított, és mivel az olcsó lapjaimat csak a játék legvégén sikerült felhúzni (amikor már semmit nem értek), ezért szép lassan felörlődtem. Side után a második meccsre bő tíz perc maradt csak, így próbáltam minél jobban pörgetni: szerencsére Anbammal, Zansárkánnyal és Buckaquwarggal sikerült előnybe kerülni, az utolsó körömben pedig pont be tudtam még ütni – ő csak countereket húzott, így az asztalommal nem tudott mit kezdeni. [1:1]

3. forduló | Egyed Dávid – A roxati céhtanács főtitkára

Nincs mit szépíteni, semmi esélyem nem volt ebben a matchupban. Mivel blokkolásra épített, ezért mindig elfogyott a max. manám, mire kijött volna a hosszú távú előnyöm. [0:3]

4. forduló | Nagy Dániel – A roxati céhtanács főtitkára

A kezdőkezemben volt egy A Dungeon szolgálója, amivel elég szép kis lapelőnyt tudtam generálni a játék elején, így nálam volt a kezdeményezés. Ezzel együtt sem tudtam azonban igazán megindulni, mert az első körben kirakott Rozoga lebuját lemásoltam egy Zansárkánnyal, de csak 2 Lélekcsapda és 1 Leira volt nála. Eléggé elhúzódott tehát a meccs, amit nyilván a céhek is tetéztek, de nagy nehezen sikerült bedarálni. A másodikban agresszívan kezdett, követőt is tört, Rücskös látógömbje is akadt, és bár sikerült megoldanom a kezét és a gyűjtőjét, én is kiürültem, így a céhekkel újból lapelőnybe tudott kerülni. A Morin tigrisek és a beside-olt Hordaudukok tartottak meccsben, de nagyon kellett az is, hogy Hok Rakonnal egyszer elvegyem az előkészítő fázisát. Végül lejárt az idő, de ha le tudjuk játszani, akkor lehet, hogy meghaltam volna a következő körben, én meg csak 1-ig tudtam (volna) leütni. [2:1]

5. forduló | Vogel Patrik – Zarknod börtönében

Az 1 lapos kezdés és a 3 Művészek céhe mellett semmi esélyem nem volt az első két meccsen. A harmadikat valahogy sikerült kiszenvednem egy jó tempóban kiférő B. Jagumirral és egy Varkaudar trágyás – Buckaquwargos swing körrel, de a két maxos Komposztálás mellett ez sem volt egyszerű. [1:2]


A vége így egy 2-1-2-es mérleg és egy 15. hely lett, ami nem a legjobb, de ezekkel a matchupokkal sajnos nem nagyon volt benne több (a mező még verhető volt, a másik kettő viszont esélytelen). Ilyen szempontból szerintem eléggé polarizált ez a setup, egy Lassan járj!-as verzió (ha már mindenképpen szabálylappal párosítanánk a Sötét manifesztációt) talán kiegyensúlyozottabban tudna teljesíteni. Így is érdekes volt játszani a paklival (ha már a meta nem az sajnos) – remélem, sok ilyenben lesz még részem a challenge során!

Folytatás az Exben, március 2-án!

Csető Zsolt

Az alábbi táblázatban nyomon követhetitek mind az eredményeket, mind azt, hogy melyik narancs lapok kerültek eddig sorra, és melyek találhatóak meg még a poolban. A kezdeti 125-ös lista kiválasztási szempontjairól itt olvashattok.

Hírdetés

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.