Timera Challenge #13 – Ganüid nagymester (epikus)

Vácott kirándultunk a kis zöld ganékkal.

A szerencse asszonya a legutóbbi alkalommal a Ganüid nagymester epikus változatával ajándékozott meg a Timera Challenge keretein belül, ezt kellett magammal vinnem a március 20-i váci megmérettetésre. A rotáció a Rhatt etnikum kapcsán is átírt jó néhány dolgot, így mindenképpen tiszta lappal kellett indulni a decképítésnél.

Az elmúlt években a kézből dobálgatás és az ifjoncok termelése vált a világoszöld micsodák közös jellemzőjévé, amihez a Roxat céheiben megjelent új példányok is csatlakoztak nagyrészt. Név szerint a kém, a reflektátor, a térharapó és az extrapolátor azok, amiknek lapot kell dobni kézből (és elég jónak ítéltem meg őket), de ide tartozik a Megnyilatkozás is, ennyi hajigálás mellé pedig elég jó pótléknak tűnt A Dungeon szolgája is, amivel még nagyobb hatásfokkal lehet használni ezeket a képességeket. Az említett példányok mellé a két counter, vagyis a védelmező és a paraprotektor, a brutális potenciállal rendelkező matematikus, illetve az olcsó instant leszedésként és cantrip megoldásként is bevethető Magmaköpő fértek még be a deckbe.

A kontrollos vonal mellé adta magát a Rhatt epikus szett, amit a kötelező kék szín spoilereivel egészítettem ki, a céhek közül pedig ezúttal a méltán népszerű Művészek céhe adta a támogatást.

követő: Ganüid nagymester (epikus)
céh: 3 Művészek céhe

3 Ganüid kém
3 Ganüid reflektátor
3 Ganüid védelmező
3 Ganüid matematikus
3 Ganüid térharapó
3 Ganüid paraprotektor
3 Ganüid extrapolátor
3 Magmaköpő
4 A Dungeon szolgálója
3 Rhatt robajló dühe
3 Időszaggatás
3 Rhatt hárítása
3 Megnyilatkozás
3 Termomágikus indikátor
3 Időkristály
3 Tűztomboló
3 Lélekcsapda
3 Leira, a hangtolvaj
1 Rücskös látógömb

56 lap

Lássuk, hogyan alakult maga a verseny!


1. forduló | Kácsor Dávid – A roxati céhtanács főtitkára

Az első meccsen elég hamar sikerült érvényesíteni a lapelőnyt, a visszavágón viszont nagyon reaktív kezem volt, így aztán hiába kezdtem, 6 VP-ből annyit tudtam csinálni, hogy kitettem egy Magmaköpőt, majd a sárga céh bepusztította a manámat. Itt két Rhatt robajló dühét is el kellett nyomnom, hogy ne legyen nagy gondban, a szintén igyenes Megnyilatkozásom viszont később már nem jött létre, így elég nehéz helyzetben találtam magam. Ezzel együtt is úgy tűnt, lassan sikerül stabilizálódnom, de egy üres kézre topdeckelt Homokféreg megpecsételte a sorsomat. A harmadik meccset nem tudtuk végigjátszani. [1,5:1,5]

2. forduló | Dolák Viktor – Lassan járj!

Mivel a blokkolós vonallal játszott, ezért az elhúzódó meccs alapjáraton nem nekem állt, itt viszont mégis ez volt a megfelelő stratégia, mert a sok nekron miatt eléggé elfogyott a deckje. Így aztán egy ponton túl nem is csináltam mást, mint hogy megcountereltem a még aktív blokkoló lapjait, ez pedig végül elégnek bizonyult. Side után még többet javultam a szabálylapja ellen, jöttek az Időkristályok is, illetve egy Rozoga lebujjal ki tudtam szedni egy Eleonórát is labdobással, így teljesen kiürült, ezzel el is dőlt. A harmadikat nem játszottuk le. [2,5:0,5]

3. forduló | András Bence – Korlátozás

Hát ezen nincs mit szépíteni: semmi esélyem nem volt. Az 5 lap vs. Korlátozás még csak-csak, de ugye maga a deck nagyon erősen használja a kezet, mint erőforrást, így side után is csupán az ő deckjének egy jóval gyengébb változata tudtam lenni. [0:3]

4. forduló | Hajdu Roland – Sárkány úrnő (epikus)

Roland egy elég kreatív, Buckaquwargra és Niothergre (még mindig nem értem, ez a lap hogy jöhetett ki ilyen formában, wtf) építő kombó deckkel játszott. Az első meccs jól indult, sikeresen megállítottam az indulását, majd a kezét is sikerült leüríteni. Innentől viszont valami elromlott, és ami rosszul jöhetett ki, az rosszul is jött ki. Előbb buktam egy 50%-os dobatást, ez még oké. Aztán pont kifért nála manára pontosan 2 T. Vlagyimir, amiből az egyiket még tudtam fogni Ganüid védelmezővel (fun fact: ebből egy másikat kiraktam az előző körben, mert a játék eleje óta a kezemben rohadt), a másikra viszont a Ganüid paraprotektor nem volt jó, a Tűztomboló meg 1 mana híján nem fért ki, így visszajött a meccsbe. Itt még a céheim segítségével simán jó lehettem volna, de a következő öt lapom között 2 Rhatt robajló dühe és 2 Időszaggatás volt, így szép lassan felőrölt. A második és a harmadik meccsen már nem csak minőségre, hanem mennyiségre sem jöttek jól a counterek, így mindkettőben elvéreztem egy-egy nagyobb countercsata után. [0:3]

5. forduló | Évinger Ferenc – Legendás pegazus (epikus)

Hát nem ez volt a HKK-élmény csúcsa, azt le lehet szögezni – ez természetesen nem Ferinek szól, hanem az epikus vs. epikus felállásnak. Gyors pengeváltások voltak, a szokásos “aki több countert húzott az elején, az nyert” forgatókönyvvel. A harmadik meccsen pedig 2 Rozoga lebujt sikerült húznom (mindkettő el is sült), ami szintén hamar eldöntötte a lényegi kérdéseket. [2:1]


A 2-1-2-es mérleg és a 13. hely aligha nevezhető jónak ezzel a deckkel, de ez egy ilyen nap volt. A döntetlent mindenképpen győzelemre lehetett volna váltani, ha van még idő, és talán a sárkányos matchup is másképp alakult volna egy másik napon, a Korlátozás viszont fix bukó matchup sajnos. Az új ganüidek egyébként nem voltak rosszak, de összességében úgy éreztem, hogy túlságosan kevés az azonnali impactje a lapoknak, ami jelenleg (még) kevés. Emellett hosszú távon azért bőven tudja ütni egymást a sok dobálgatás. Persze én is tehettem volna proaktívabbá a decket a pakliösszeállításnál, itt valószínűleg én is hibáztam némileg, de tanulságnak legalább megteszi.

Ezen a hétvégén rápihenek az eddigi kihívásokra, áprilistól azonban folytatódik tovább a challenge!

Csető Zsolt

Az alábbi táblázatban nyomon követhetitek mind az eredményeket, mind azt, hogy melyik narancs lapok kerültek eddig sorra, és melyek találhatóak meg még a poolban. A kezdeti 125-ös lista kiválasztási szempontjairól itt olvashattok.

Hírdetés

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.