Timera Challenge #14 – Az alvilág ura

Dobótőrök minden mennyiségben!

Április és az új Hatalom Szövetsége félév egy káosz versennyel indult a Dungeon falai között, ahova ezúttal az egyik kedvenc narancs lapom, Az alvilág ura pottyant ki a randomgenerátorból a Timera Challenge keretein belül. Viszonylag ismerős terepen mozoghattam tehát, még azzal együtt is, hogy így, önmagában nem nagyon játszottam mostanában ezzel a nagyon erős követővel.

A deckösszeállításnál igazából az volt a fő szempont, hogy akkor se ragadjon be nagyon a pakli, ha éppen nem működik a követő, így csak a legjobb, leguniverzálisabb és legolcsóbb tőrtermelések fértek be. Ugyanakkor így is jutott belőlük szép számmal, így a második körös pörgés, mint opció adott volt, mint ahogy a Füstös késdobáló is, ami itt ugye felturbózott Kincses szigetként működik. A piros szín erős aktivátorai miatt három Tolvajok céhét tettem a pakli mellé, hogy a Kezdő tolvaj adott esetben magában is be tudja vinni a hiányzó sebzéseket egy elhúzódó meccsen, az isteni szettből pedig a barnára esett a választás – bár ez utóbbi aligha meglepő a tőrös lapok miatt. Feltűnhet még, hogy zöldből egyetlen Rücskös látógömb került be csupán – ezt a színt inkább a brutál erős side lapjai (Rozoga lebuj, Sivatagi teknős, Varázskert) választottam.

követő: Az alvilág ura
céh: 3 Tolvajok céhe

2 Kezdő tolvaj
3 Penge Borisz
3 Apró segítség
3 Roxati tolvajnő
3 Tolvaj klántag
3 Moa fegyvergyár
3 Tian-kris szabómester
2 Füstös késdobáló
3 A moák trükkje
3 Szemétdomb
3 Goblin szabotőr
2 Mélyre ásott kincs
2 Harci sámán
3 Termomágikus indikátor
3 Időkristály
3 A hely szelleme
3 Tilretas homokpiramisa
3 Goblin katapultőr
3 Gárdakapitány
1 Rücskös látógömb

54 lap

Rendhagyó módon ezúttal egy kis éles tesztelés is belefért a verseny előtt: mivel a formátum egyezik, ezért a pénteki HKK Ligára is elvittem a decket, ahol sikerült 3/3-at és első helyet menni, így (egy-két apró módosítást követően – a Tirranda például átkerült side-ba) jó előjelekkel várhattam a szombati megmérettetést.


1. forduló | Erdei Kristóf – Semleges csatamező

Itt lényegében mindhárom meccsen a Termomágikus indikátor volt a mérleg nyelve, és hogy ki tudta hatékonyabban kisütni. Az első kettőben szerencsére nekem sikerült ez, úgyhogy be tudtam húzni a fordulót. [2:1]

2. forduló | Aranyi Ákos – Sokszínűség

Ez elég rossz matchup: laphátrányban is vagyok, illetve a követőm sem működik. Az elsőt nagyon simán ki is kaptam, és bár a második eléggé elhúzódott, sok esélyem itt sem volt egy második körös Kincses sziget után, miután az egyik síkomat eldobatta, a második pedig kiment egyetlen nekronból. A harmadikat nem tudtuk végigjátszani. [0,5:2,5]

3. forduló | Sors Tamás – 5 lapos KF pakli

Tamás elég kreatív és pörgős deckkel játszott, az első meccsben pedig el is kapott, miután háromszor is megszakította a körömet Az idő vasfogával, amire pont nem húztam soha megfelelő countert. A folytatásban igyekeztem arra berendezkedni, hogy ez még egyszer ne okozzon gondot, és végül sikerült is fordítani, de csak épp hogy, egy idő lejárta utáni OTK-val. [2:1]

4. forduló | Hegedüs Márk – A bőség zavara + Antimágikus rakshallion

Sajnos ő nyerte a kockadobást, úgyhogy nem voltak túl jók a kilátások. Az első meccsen nagyon hamar be is darált egy Virággal és Ewgbert tornyokkal, a másodikban viszont szerencsére nem jött nála brutális indulás, így itt én tudtam gondtalanul kipörögni a második körben. Jött tehát a mindent eldöntő harmadik meccs, ahol a beside-olt Sziklavadász elég jól működött, és bár nagyon durva pörgést így nem tudott produkálni, így is 2-ben maradtam, amikor jött a második köröm. Sajnos kint volt nála egy Tleikan manapilon, így nem tudtam én se bepörögni, így a kockáztatás helyett inkább a biztosabb megoldást választottam: kidobattam az egy szem Meta-morfját egy Időkristállyal, leszedtem a Lávasárkányát három Dobótőrrel, majd egy Varázskerttel 7-be gyógyultam, így neki csak egy Ménkű ménese maradt, mint fenyegetés, jöhetett a topdeck. Ez egy Sárkánykő volt, ami nem feltétlenül lett volna jó, de mivel ott volt a pilonja, ezért a kert képességét elkérve pont ki tudott rakni egy Varázszöldséget, amivel nyert. [1:2]

5. forduló | Várnai Péter – Életenergia + Antimágikus rakshallion

Újabb antiraksi, de itt legalább felmerült a követőlövés lehetősége. Éltem is vele, miután én nyertem a kockadobást, majd a második körben sikerült durván megindulni, aminek a végén néhány counter is maradt a kézben, így meg tudtam állítani Peti próbálkozásait. Side után szintén jól indultak a dolgok, úgy tűnt, sikerül is összehozni egy Animált csontvázas OTK-t, de belenéztem egy Most már elégbe (csoda, hogy ennyit kellett várni rá a versenyen), ami még nem lett volna katasztrófa, mert maradt bőven boardom, de a következő körben neki is kijött a Mennybéli ítélőszékes kombója. A harmadik meccsen ismét a követőlövös-lekontrollálós koreográfia játszódott le, és bár lejárt az idő, szerencsére sikerült betermelni annyi Dobótőrt, hogy be tudjam vinni a 20+ sebzést. [2:1]


Végül tehát 3-0-2-es mérleggel és 11. hellyel zárult a nap, amivel alapvetően nem voltam elégedetlen, mert többet igazából csak jobb sorsolással vagy több szerencsével lehetett volna elérni ezekkel a matchupokkal. A követő ereje szerintem továbbra is a több narancs lapos setupokban jön ki a leginkább (drágító szabálylapok, Kreátor követői, A legfőbb követő), de így, önmagában is bőven van benne potenciál, hiszen kevésbé vagyunk kiszolgáltatva a Semleges csatamezőnek és a hasonló kellemetlenségeknek. Szóval próbálkozzatok vele bőven bátran, már csak azért is, mert az új tőrös lapok is nagyon jók lettek!

Folytatás szerdán az Exben – továbbra is káosz, de immáron egyszínű formátummal.

Csető Zsolt

Az alábbi táblázatban nyomon követhetitek mind az eredményeket, mind azt, hogy melyik narancs lapok kerültek eddig sorra, és melyek találhatóak meg még a poolban. A kezdeti 125-ös lista kiválasztási szempontjairól itt olvashattok.

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.