Timera Challenge #15 – Támadó taktika + Fairlight követője

Újabb extrém párosítással kellett helytállnom az Ex Klubban.

A legutóbbi A fájdalom szépsége + A fattyak öregapja párosítás után most ismét maximumon pörgött a randomgenerátor az Ex versenye előtt, a szerdai megmérettetésre ugyanis Támadó taktika + Fairlight követője felállást tartogatott számomra a Timera Challenge. Ezeket a narancs lapokat pedig még külön-külön sem látni versenyeken, nem hogy együtt, így aztán alaposan fel volt adva a lecke már a pakliösszeállításnál is.

Maga a követő egyébként sokat gyengült a védekezés szabály legutóbbi módosításával, de még így is nagyon erős, hiszen a körönkénti plusz két mana, illetve a 2 ÉP-s büntetés igen komoly terülésekre adnak lehetőséget. Az egyszínű formátumból adódóan ezúttal kevésbé kellett tartani a counter-heavy deckektől, ezért igyekeztem maximalizálni a narancs lapban rejlő potenciált.

Mivel nem árt, ha minél több lényünk eljut az őrposztig (kisajtolva azokat a plusz sebzéseket a szabálylapból), ezért befértek olyan lapok, mint az Aranymágus, a Rohamozó féreg vagy a kevéslapos kezdés mellé kiválóan passzoló Meta-morf. És bár nyilván igyekeztem olcsóbb lapokat használni, a hamar felgyűlő manát nem árt, ha tudjuk mire elkölteni, így bekerült egy kicsit drágább körbekeresős-erőforrásos trió is az Uterenth, Trinigan, Kutató morf hármassal. Végül így állt össze a pakli:

szabálylap: Támadó taktika
követő: Fairlight követője

3 Rohamozó féreg
3 Aranymágus
3 Uterenth, dűneelf nagyherceg
3 Trinigan
3 Kutató morf
3 A Dungeon szelleme
3 Meta-morf
3 Hadd hulljon a férgese
3 A harc elcsitul
3 Kyorg tudás
3 Halászat
3 Fluxusgenerátor
3 Perzselő homok
3 Orzag bilincse
3 Baljós mennydörgés
3 Felzárkózás
2 Bo’adhun csapás

50 lap

Jöjjön hát a beszámoló!


1. forduló | Novák Balázs János – A teknősök öregapja (epikus)

Kezdtem, de mivel két Hadd hulljon a férgese! és egy Felzárkózás volt a kezdőkezem, ezért inkább passzoltam, remélve, hogy nem száll ki minden spellem az első körben. Nos, egy Varázsrépát már az én körömben megkaptam, amit egy Idéző teknős követett, ezt azonban ki tudtam lőni szerencsére az azonnalival, így meg tudtam állítani az indulását. A kiürült kézre – óriási szerencsével – egy Uterenth-et topdeckeltem, amire Fluxusgenerátor és Bo’adhun csapás jött, így kereken 20-at tudtam sebezni a Lárva korábbi 1-es lövésével együtt. [W]

2. forduló | Gergely Ferenc – Kreátor követői (Az alvilág ura + Főparancsnok)

Annyira durván nem volt kihegyezve az első körre a pakli, de szegény Fecet sikerült megtisztelni egy dupla Fluxusgenerátorral, ami el is döntött mindent. [W]

3. forduló | Mikulás Ádám – Változó környezet + Antimágikus rakshallion

Itt is sikerült kezdeni, de mivel Bilincset kért, meg amúgy sem volt túl jó kezem, ezért passzolnom kellett, majd A fájdalom szépségét kért, amivel elég szépen bepörgött, hála a Tűzrituálénak és a Pusztító tűznek. 6-ban túléltem a kört, így lett volna esélyem nekem is egy OTK-ra, de sajnos az első cselekvésem után kaptam egy Száll a pernyét. [L]

4. forduló | Simon Richárd – Semleges csatamező

Úgy éreztem, hogy a kezdőkézre húzott Felzárkózással elég jó leszek, de az 1 manámat be tudta taposni az egyetlen Mentális tortúrájával, amire az erőforrásom is kiszállt, így máris jókora hátrányba kerültem. A Dungeon szellemével és Rohamozó féreggel még sikerült terrorkodnom egy kicsit, valamint egy Sárkányfőnixet is elloptam, de csak 2-ig tudtam leütni, ezután pedig behúzott egy A főnix halálát is, így a boardom is összecsuklott. Bíztam egy Bo’adhun topdeckben, de nem jött sajnos. [L]

5. forduló | Erdei Kristóf – A teknősök öregapja (epikus)

Nem indultak túl jól a dolgok, mert két Időkristállyal és egy Varázsrépával kidobatta a kezemet. Erre viszont egy három izmos Meta-morf volt a válaszom, amit leszedett ugyan Tudós teknőssel, de egy Taurust leszámítva nem volt nagyon indulása, míg én Kyorg tudással fel tudtam tölteni a kezemet. Így a harmadik körben sikerült bepörögnöm, többek között Lárvával és A Dungeon szellemével bevíve kellő sebzést egy kör alatt. [W]

6. forduló | Hajdu Roland – Sárkány úrnő (epikus)

A meccsről sokat nem lehet beszélni: az első körös Tleikan manapilon + Niotherg után nem haltam meg ugyan, de rögtön kaptam egy Sárkánykövet, így egy szem cselekvéssel hoztam le a partit. A Niothergről viszont most már nem bírom ki, hogy ne ranteljek egy kicsit, ilyen felháborító módon benézett lappal ugyanis rég nem találkoztam már (vagyis hát de: Művészek céhe a neve, de arról már beszéltünk eleget). Ezt a lapot konkrétan tesztelni sem kell, hogy ezt belássuk, hiszen alapból sért több alapelvet és iratlan szabályt, kezdve azzal, hogy első körben ad manát, önmagában mana- ÉS lapelőnyt generál (ha nincs hozzá ZSZ-ed vagy olcsóbbításod, akkor csak manahátrány nélkül), mindezt counter ÉS leszedés elleni védelemmel. A maximumértékéről pedig kár is beszélni. És ez egy nem gyakori (!) lap egy elvileg rotáció szellemében készült kiegészítőben. Roland deckje egyébként nagyon kreatív, nem először játszunk már, ugyanakkor jól rámutat néhány erősen elba… ltázott lapra – a Kutató morf is önmagában annyi új végtelen kombót hozott be a játékba (kis túlzással minden héten hoz valaki egy újabbat), amin nehéz nem felháborodni. [L]


Dév a verseny előtt azt mondta nekem, hogy szerinte meglesz a 3 win, amiben én nem igazán hittem (pláne nem 6 fordulóból), így aztán a 3-0-3-as mérleggel és a 11. hellyel mindenképpen várakozáson felül teljesítettem. Maga a formátum egyébként nagyon tetszett, a színkorlát és a káosz lapkészlet miatt nagyon sok érdekes vagy rég nem látott kártya előkerült, ami mindig örömteli – még ha nem is mindegyik ellen jó játszani.

Folytatás a Beholder hasonló formátumú versenyén!

Csető Zsolt

Az alábbi táblázatban nyomon követhetitek mind az eredményeket, mind azt, hogy melyik narancs lapok kerültek eddig sorra, és melyek találhatóak meg még a poolban. A kezdeti 125-ös lista kiválasztási szempontjairól itt olvashattok.

Hírdetés

One thought on “Timera Challenge #15 – Támadó taktika + Fairlight követője

  1. Visszajelzés: Timera Challenge #16 – Alanella, az ellenállhatatlan | HKK Blog

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.