Timera Challenge #17 – Felkészülés + Védelmező rakshallion

A három lapos semmi menetelése az Exben.

Az elmúlt néhány alkalommal rendre valamilyen nagyon extrém követő-szabálylap párosítás jött össze az Excelsior versenyeire a Timera Challenge keretein belül, ezen a héten azonban még az eddigieken is sikerült túltenni. Pedig amikor elsőként kijött a Védelmező rakshallion, akkor még úgy tűnt, hogy lehet itt valami érdekes lényes-terülős deck, de amikor “támogató” szabálylapként beesett mellé egy Felkészülés is, akkor rögtön minden megváltozott, hiszen ezzel sikerült lényegében egy antikombót kidobni.

Volt tehát tanakodás bőven, hiszen nem igazán rajzolódott ki, mi lehet itt a jó koncepció. Nyilván felmerültek az alternatív nyerési lehetőségek: többek között a max. ÉP csökkentése orglingokkal, a blokkolás spelles vagy lényes/anti-mágiás vonallal, esetleg a motyogók és a deckégetés is. Ezek egyike sem tűnt azonban túlságosan kivitelezhetőnek a háromlapos kezdéssel és bármiféle védelem nélkül, így végül teljesen más irányból közelítettem meg az egészet. A végeredményt én nemes egyszerűséggel “Bomb Deck”-nek neveztem el, csupa olyan lappal, amik nagyon magas impacttel rendelkeznek, emellett pedig a jelenlegi meta counterek többsége nem igazán hatékony ellenük. Ezek persze nagyrészt magas IK-jú kártyák lettek, amolyan “Lassan járj! nélküli Lassan járj!”, kihasználva azt az egyetlen előnyömet, hogy van 4 köröm gyűjtögetni és beswingelni a játékot. Jöttek tehát a nehezen counterelhető board clear lapok (Gyilkos mókus, Polipokalipszis, Hol van az istened?), a durva erőforrások (Tetranomália, Az idő hercege) és a counterelhetetlen nyerések (Mindent a hatalomért, B. Jagumir) – ez lett a végleges lista.

szabálylap: Felkészülés
követő: Védelmező rakshallion

2 A mágia létsíkja
3 Felzárkózás
3 B. Jagumir
3 Hol van az istened?
3 A Dungeon tükre
3 Mindent a hatalomért
3 Zytan, az istencsászárnő
3 Tetranomália
3 Az idő hercege
3 Kisebb kívánság
3 Zu’lit kísérlete
3 Halászat
3 Ewgbert tornya
3 Aktív manatermelés
3 Polipokalipszis
3 Gyilkos mókus
3 Rozoga lebuj

50 lap

Az előzetes kilátások ezzel együtt sem voltak túl jók – nézzük, hogy alakult végül a verseny!


1. forduló | Nagy Dániel – Semleges csatamező

Dani az első körökben egy Kárhozott bájolással kezdte el leüríteni a kezemet, ugyanakkor döntenie kellett, hogy egy erőforrást vagy egy takarítást hagy bent. Végül utóbbi mellett döntött, így bár lapelőnyben maradt, nekem is lett időm visszajönni a meccsbe. Később egy Tetranomália és egy A mágia létsíkja húzott ki a csávából, de nagyon kiélezett meccs volt, lényegében 1-1 manákon múlt minden – végül sikerült lecounterelni, miközben egy Jagumir leütötte. [W]

2. forduló | Mikulás Ádám – Semleges csamatező

Elég szépen beindult Ádám már az első körben, Mélyre ásott kinccsel és Zsákmányvadásszal pörgetve a decket, én viszont kétszer is takarítottam Gyilkos mókussal, így igazán nagy lapelőnybe nem sikerült kerülnie. A sok oda-vissza dara miatt esély sem volt lejátszani a meccset, még bőven maradt tartalékja mindkettőnknek, amikor lejárt az idő. [D]

3. forduló | András Bence – Semleges csatamező

AB elég passzív kezet húzott, sok counterrel, így elég hamar kirajzolódott, hogy a Mindent a hatalomért lesz a win condition. Az egyik dobatását megfogtam egy Jagumirral, egy másikkal pedig kidobatta ugyan az egyik spellt, de volt nálam szerencsére egy másik is, így összejött az egylapos nyerés. [W]

4. forduló | Erdei Kristóf – Semleges csatamező

Ennek a meccsnek lényegében ugyanaz volt a forgatókönyve, mint az előzőnek: sok counter, kevés aktív lap, elpasszolt körök, A mágia létsíkja, Mindent a hatalomért. [W]

5. forduló | Pásztor Szabolcs – Hálócsapda + Sheran követője

Az első körökben kétszer is letakarítottam az asztalát izomjelzőstül a Hol van az istened? segítségével, de a dobatások és a counterek miatt elég hamar kiürültem, az üres kezemre pedig rá tudott tenni egy Szhetet is, így az ötödik-hatodik körben ledarált. [L]

6. forduló | Vári Gergő – Hálócsapda + Harangmester

Elég hamar sikerült lenulláznom a kezét egy Zytannal, majd a bekeresett Füstös késdobálójára én is kerestem egy síkot. Ekkor azonban nyomott egy god topdecket (Morgan barlangja —> beesett rá egy Dinamikus szintézis, ami visszavette a síkot), aminek hála elég nehéz szituációban találtam magam, de a lapelőnyömnek hála végül sikerült kikászálódni belőle. Ekkorra azonban már két Jagumir is volt nála, így nem tudtam rámenni a Mindent a hatalomért nyerésre, és mire sikerült kicsalni őket Rozoga lebujokkal, addigra lejárt az idő. Versenyen kívül sikerült nyerni két körrel később, de ez már sovány vigasz. [D]


Ezzel a 3-2-1-es mérleggel – minden előzetes várakozást felülmúlva – a 4. helyen sikerült végezni, amit mondhatunk ugyan anomáliának is, de hozzá kell tenni, hogy inkább a sorsolással volt szerencsém a 4 mezővel, hiszen nagyjából ilyen paklik lebegtek a szemeim előtt, amikor próbáltam modellezni, mire lehet számítani. A mező olyan szempontból külön előny, hogy alaposan fel tudtam térképezni az ellenfelek deckjeit, illetve ki tudtam venni azokat a countereket, amik olcsón tudják fogni a lapjaimat, így átlagosan 2-5 ilyen fenyegetés maradt mindenkinél, ami elég jó arány.

Ezek után már tényleg nem riadok vissza semmitől – köszi mindenkinek a szurkolást! Folytatás hétvégén Vácon!

Csető Zsolt

Az alábbi táblázatban nyomon követhetitek mind az eredményeket, mind azt, hogy melyik narancs lapok kerültek eddig sorra, és melyek találhatóak meg még a poolban. A kezdeti 125-ös lista kiválasztási szempontjairól itt olvashattok.

Hírdetés

One thought on “Timera Challenge #17 – Felkészülés + Védelmező rakshallion

  1. Visszajelzés: Timera Challenge #24 – Nikolausz | HKK Blog

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.