Egy újabb – ezúttal jóval izgalmasabb – kör a ganüidekkel.
A Timera Challenge egyik érdekessége, hogy egyes követők normál és epikus verzióban is szerepelnek a listán, és bár jellemzően utóbbiak fordulnak elő gyakrabban a versenyasztalokon, ez a kihívássorozat jó alkalom arra, hogy megnézzük, mennyi kraft rejlik még a régi, négylapos követőkben. A Ganüid nagymester epikus kiadása korábban már sorra került, most pedig ismét futhattam vele egy kört – ezúttal a régi, Örökkévalóságban megjelent változattal.
Mivel erre a követőre régen is kombó jellegű deckeket építettek (Dév egyik legemlékezetesebb behós versenygyőzelme is ehhez a narancs laphoz köthető egy hajnali 2-kor összeálló Főnix herceges hokival), ezért én is ebbe az irányba indultam el, hiszen a narancs lapba épített laphúzás, de főleg a visszavétel elég jó kis stabilitást ad a dolgoknak. És ha kombó, akkor mi más lenne manapság, mint a Buckaquwarg + Kutató morf páros, amik lényegében a komplett gyűjtőnket tudják végteleníteni, ha van elég erőforrás. Én egy brutálisan pörgős, zanszilánkos lapokra építő körítést adtam ennek az egésznek: csupán 3 darab Magmaköpő került be, amire manát kell költeni (az is idézéses, ráadásul a követő is védi), minden más ingyenes vagy ZSZ-es. Emiatt bekerült a laphátrány nélküli, ingyenes asztalon maradó szekció (Roskadt vityilló, Mágikus aszály, A fekete kos rituáléja), a brutális mennyiségű erőforrást biztosító Szomjazó féreg, a kombó mellé pedig a Barlangi kvarcdzsinn volt a fő motor, amit végteleníteni is lehet a Buckával és a Kutatóval. Mindenképp szót kell még ejteni a Ködharcosról, ami a követő mellett egy másik erős visszavétel, de a nyerésben is segít, ha nem jön össze a végtelen – ha pedig mégis, akkor vele tudunk bevinni végtelen sebzést (igaz, ehhez +1 Kutató kell a szokásosak mellett).
Végül tehát így nézett ki a deck – a szuperpörgős felállás miatt a céhek ezúttal nem játszottak:
követő: Ganüid nagymester
2 Ganüid ifjonc
4 A Dungeon szolgálója
3 Magmaköpő
3 Ganüid tojómester
3 A fekete kos rituáléja
3 Roskadt vityilló
3 Buckaquwarg
3 Mágikus aszály
3 Ködharcos
3 Barlangi kvarcdzsinn
3 Bím, nyugati homokdzsinn
3 Tilretas homokpiramisa
3 Tiltott serleg
3 Goblin katapultőr
3 Termomágikus indikátor
3 Kutató morf
2 Szomjazó féreg
50 lap
Side-ból főleg zarknodék ellen készültem természetesen, de Lassan járj! és Semleges csatamező ellen is bekerült néhány kártya. Lássuk, hogyan alakult a verseny!
1. forduló | Kiss Ferenc – Egérút + Harangmester
Na, itt akadtak problémák, a Harangmester mellett ugyanis Gyógyítók céhe is volt, így elég fixen tudta blokkolni a végtelent. Az első meccsen be is tudta kapcsolni a céhet, mielőtt belőhettem volna a követőjét, sebzéssel pedig nem maradt elég időm nyerni, úgyhogy ezt be kellett dobnom. A második meccsen sajnos kijött a rutintalanságom a paklival, sikerült kicsit belezavarodnom a kombózásba, így ahelyett, hogy nyertem volna, inkább lejárt az idő. Innen is látszik, hogy a jó pakli nem elég, rengeteget számít a tudatos felkészülés is – nálam ez most nem volt elég erős, úgyhogy megérdemelt volt a vereség. [1:2]
2. forduló | Varga István – Asz-phalt, a megbízható
A kockadobást ő nyerte, viszont átadta a kezdést, aminek eléggé örültem – nyilván ő nem tudhatta, hogy milyen jellegű a deck, bíztam is kicsit ebben a meglepetésfaktorban egyébként. Hiába tudott több lappal is beleszólni a körömbe, végül így is sikerült megpörgetni az első kört, a második körben pedig végképp nem bírta a tempóhátrányt. A másik két meccs is hasonlóan alakult, de meg kell hagyni, elég jókat húztam (Ganüid tojómester például mindig jött), ő pedig kissé szuboptimálisan, úgyhogy szerencsém is volt. Érdekesség: csak itt lőtték a követőmet, amin eléggé meglepődtem. [3:0]
3. forduló | Molnár Ferenc – Edralian
MoFe deckje sem épp az én paklim tempójára volt felkészülve, viszont az első meccsen kétszer is Tiltott serleget topdeckeltem üres kézre, így sikerült beragadni, hosszú távon el is véreztem. A második és a harmadik meccsen már jobban jöttek ki a dolgok, igaz, közben lejárt az idő. MoFe korrekt volt, mert azt mondta, hogy fixen odaadja, mivel egyértelműen jobban álltam, de végül pont sikerült volna kihozni az utolsó körben a nyerést, úgyhogy szerencsére nem ezen múlott. [2:1]
4. forduló | Imre Dániel – Semleges csatamező
Leirát és Zu’lit kastélyát vettem ki, hogy ne tudjon belecounterelni a quwarg képességébe. A nap folyamán itt dobtam meg először a kezdést (a legjobbkor), így el is indultam, mert úgy voltam vele, hogy ha van Enkala szolgája, akkor azt sokkal jobb védekezésből megkapni. Ez meg is történt, és bár csinált némi boardot ő is az első körben, előbb kicsaltam egy Tűztombolót, ami elvitte a homokpiramis olcsóbbítását, így a reakciódrágítós dolgokra már nem maradt countere – sikerült is beindítani a végtelent egy kvarcdzsinnel. Egy Perzselő homok miatt lementem ugyan mínusz végtelenbe, de aztán felhúztam a decket Bímmel, így leszedtem a bűbájt, visszagyógyultam a Buckákkal, majd a Ködharcos lőtt végtelent. A második meccsen jött egy Anbam kezdőkézre, majd Buckával vissza is ugrott (Szomjazó féreg volt a motor). Ezután húztam még egyet ebből a kellemes side lapból, ezért végleg sikerült megakasztani Danit, így maradt időm kényelmesen leütni, miután a másik két quwargot kinekronoztam. A harmadik meccsen jól húzott, azt nem bírtam. [2:1]
5. forduló | Várnai Péter – A Semmi mestere (epikus)
Sejtettem, hogy itt túl sok terem nem lesz a végtelenre a sok nekron miatt, ezért igyekeztem minél több direkt sebzést bevinni. Az első meccsen egy Mágikus aszállyal sikerült elég szépen leüríteni, ganüidekkel többször is vissza tudtam venni, de aztán Thu’zad utazásával ő is belassított engem, így volt két kör, amikor inkább a kulcslapok visszavételére és bekeresésére fókuszáltam én is. Egy remetét meg kellett azért oldanom, de miután tisztává vált a terep, egy elég hosszas Buckaquwargos hoki végén sikerült eleget besebezni a Ködharcosokkal és a kvarcdzsinnel – végül csak 2 lap maradt a deckemben amúgy. A második meccs hasonlóan lassú mederben folyt, de a követő itt is szépen dolgozott az ifjoncokkal és a szolgálókkal. Mivel bekapcsolt egy fehér céhet, ezért a végtelenre itt sem támaszkodhattam, de végül lejárt az idő, így fejfájás nem volt miatta. [2:1]
A 4-0-1-es eredménysor mellett az 5. hely talán nem mutat annyira díszesen, de a gyenge bucholzom miatt sokkal jobbra nem számíthattam. Elégedetlen így sem vagyok: sőt, nagyon jól működött a deck, a matchupok sem voltak összességében rosszak, így sikerült egy elég jó eredményt kihozni ebből az elfeledett narancs lapból, amiben még mindig óriási erő van. Úgyhogy próbálkozzatok vele bátran – simán lehet, hogy egy másik vonal is működőképes tudna lenni vele!
Folytatás csütörtökön, amikor is gy-ngy vagdalkozás lesz az Exben, egy kis káosszal megfűszerezve.
Csető Zsolt
Az alábbi táblázatban nyomon követhetitek mind az eredményeket, mind azt, hogy melyik narancs lapok kerültek eddig sorra, és melyek találhatóak meg még a poolban. A kezdeti 125-ös lista kiválasztási szempontjairól itt olvashattok.