Timera Challenge #23 – Zu’lit familiárisa

“Meg lettél villámcsapva!”

A meglehetősen extrém egylapos kalandok után ezen a héten egy egészen visszafogott dobással folytatódott a Timera Challenge, az Ex szerdai pörgős versenyére ugyanis Zu’lit familiárisa követővel érkeztem.

Volt idő, amikor egyértelműen Tier 1 kategória volt ez az epikus, és bár ez a korszak mostanra elmúlt (köszönhető többek között annak, hogy a deck elveszítette legerősebb lapját, a Fluxusgenerátort), azért bőven van még kraft a villámlós követőben. Igazán komoly erősítést persze nem kapott mostanában, de akanak még azért erős lapok, akár a kontrollos, akár a tempó jellegű, direkt sebző vonalat nézzük – végül én is ez utóbbi mellett tettem le a voksom, megtámogatva az egészet némi zanszilánkos pörgéssel.

A deck motorja ennek megfelelően az “ingyen zsz” kategóriájú szekció volt a Mágikus aszállyal és a Goblinnal, amikből aztán elég olcsón pöröghettek olyan kártyák, mint a Sztatikus gólem, a Guolg mágiája, a Láncvillám vagy éppen az egyik kedvencem, a méltatlanul alulértékelt Barlangi kvarcdzsinn. Mindehhez eléggé adta magát a Homokféreg – Perzselő homok – Tilretas homokpiramisa – Bím vonal, néhány erős instanttal kiegészítve pedig össze is állt a deck.

Mivel a második körös nyerés volt becélozva, ezért a céhek most nem jutottak szerephez.

követő: Zu’lit familiárisa

3 Időkristály
3 Zu’lit kastélya
3 Homokféreg
3 Halászat
3 Az idő tornya
3 Orzag bilincse
3 Mennydörgő drakolder
3 Sztatikus gólem
3 Guolg mágiája
3 Láncvillám
3 Perzselő homok
3 Mágikus aszály
3 Barlangi kvarcdzsinn
3 Tilretas homokpiramisa
3 Bím, nyugati homokdzsinn
5 Goblin

50 lap

Következzen ezek után a rövid beszámoló.


1. forduló | Bärnkopf Bálint – A roxati céhtanács főtitkára

Sikerült megdobni a kezdést, és mivel ő is tempó deckkel játszott (leginkább Buckaquwargra építve), ezért le tudtam pörögni. Az első körében egy Az idő tornya jött, és bár nyerni nem tudtam a második körben, már olyan állás volt, amiből nem tudott visszajönni, ráadásul volt nálam még egy torony. [W]

2. forduló | Szabó Marcell – Lassan járj! + Sárkány úrnő

Nem túl jó matchup, ráadásul még kezdeni is tudott. A második körében egy Méregsárkány jött, amit megpróbáltam megoldani egy Barlangi kvarcdzsinnel és egy Sztatikus gólemmel, egy eldobott Varázsgomba azonban keresztülhúzta a számításaimat. Ezután már simán le tudott ütni a harmadik körében. [L]

3. forduló | Sebők Álmos – A roxati céhtanács főtitkára

Bálinttal ellentétben Álmos már a kontrollos vonallal játszott, a tempó- és lapelőnyömmel azonban hosszú távon nem tudott mit kezdeni, hiába volt viszonylag sok countere. Volt azért egy meleg pillanat, amikor egy Hol van az istened? mindent ledarált, és egyikünknél sem maradt lap, de ekkor már csak 2-ben élt, így elég sok outom volt – végül jött is a sebző lap szerencsére. [W]

4. forduló | Csík János – Korlátozás

Ez a meccs lényegében egy coin flipen múlott. Ő kezdett egy Varázsrépával, amivel eldobatta a Perzselő homokomat (a másik lapom egy Láncvillám volt), majd jött nála egy Bufa bűbája és egy Goblin katapultőr is. Nyilván a pörgését nem tudtam volna megállítani a homokkal, leszedést ugyanakkor nem húzott a játék folyamán, így azért eléggé máshogy alakult volna a meccs, ha közben tudok sebezgetni – így sok esélyem nem volt. [L]

5. forduló | Pásztor Szabolcs – Hálócsapda + Az alvilág ura

A háló eléggé zavart, főleg úgy, hogy szinte kizárólag színtiszta tempó lapokat húztam (3 Bím, 2 Barlangi kvarcdzsinn, 1 Goblin többek között), nála pedig elég szépen jöttek a körmegszakítások és egyéb instantok, így túl sok esélyem nem volt arra, hogy ledaráljam, miközben ő szép lassan kiépült egy Moa fegyvergyárral. [L]

6. forduló | Farkas Tamás – Malrok, a tomboló

Én kezdtem, és bár volt nálam Zu’lit kastélya és Az idő tornya is, az első körben be tudott pörögni úgy, hogy még le is counterelt közben. Jött az eunuch meg a homokpiramisok, miközben Immunis krakoch lassított – már a vereséget is elkönyveltem, de aztán elfogyott a nafta, így a megmaradt pici lapelőnyömet kihasználva sikerült fordítanom. [W]

7. forduló | Nagy Dániel – A roxati céhtanács főtitkára

Változatos meta. Szerencsére itt is megdobtam a kezdést, így kihasználhattam a tempóelőnyömet (még ha nem is pöröghettem zavartalanul) – egy kvarcdzsinn, egy bilincs és egy homok megkezdték az ÉP falatozását. Egy Brutálgeddonnal még visszajött Dani a játékba, de mivel nem a fehér, hanem a sárga céhet kapcsolta be, ezért a következő körben ismét tudtam egy kicsit pörögni, ami végül elegendőnek bizonyult. [W]


A 4-0-3-as mérleg a 11. helyre volt elegendő, amit jónak semmiképp nem mondanék ezzel a deckkel, de tekintve, hogy két vereség is olyan volt, hogy nem volt érdemi döntési szituáció, ezért nagyon nincs mit túlgondolni – ez a pörgős formátum “varázsa”. Az epikusokkal továbbra sem tudok szimpatizálni, még úgy sem, hogy a Zu’lit familiárisa talán pont azok közé tartozik, amik kicsit nagyobb szabadságot adnak a decképítés terén, mint az átlag. De mivel mindig is az alternatív deckek és megoldások felé hajlottam, ezért nem véletlen, hogy annyira nem fekszenek számomra – ez látszik az eredménysoron is.

A kihívás következő állomása a jövő hétvégi kiemelt verseny lesz Vácon.

Csető Zsolt

Az alábbi táblázatban nyomon követhetitek mind az eredményeket, mind azt, hogy melyik narancs lapok kerültek eddig sorra, és melyek találhatóak meg még a poolban. A kezdeti 125-ös lista kiválasztási szempontjairól itt olvashattok.

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.