A mai Beholder találkozón lehetett először nyerni a Mágusok Alkonyás ultraritka kollekció második adagjából. Vegyük picit jobban szemügyre, hogy mikért küzdünk majd az elkövetkező hónapokban!
Posted by krounk …
Személyes beszámoló a hétvégi páros versenyről
A szombati behós versenyt nagyon vártam már, amiről egy kis beszámolóval szolgálnék nektek.
DM paklidoboza
Bár a dedikált kezdő hetünknek már vége, azért továbbra sem feledkezünk meg az új játékosokról.
Mi legyen az első paklim?
Az utóbbi hónapokban a Toborzásnak és a Kezdő Ligának hála sorra fordulnak meg a játékra éhes új arcok a Dungeon falain belül. Közülük pedig nem egy újonc próbált már szerencsét a profikkal, vagy rutinos amatőrökkel teletűzdelt versenyeken is. Bár minden kezdet nehéz – íme egy kis segítség.
A laptervezés ABC-je
Hosszú évek óta fut a beholderes fórumon a lapkészítő topic. A több, mint 60000 komment az ékes bizonyítéka annak, hogy a lapalkotás a játékosok egy jelentős részének megmozgatja a fantáziáját.
Paklileírás – A thargodanok
A döntően lila etnikum sokáig a klasszikus nyers erőt képviselte, ám az utóbbi időben több olyan kártyával is erősödött, amitől jóval többek már egy egyszerű hordánál.
Vissza a jövőbe!
Sokat cikkeztünk a hagyományos metát meghatározó, helyenként inkorrektnek tűnő kártyákról, s a kérdéssel nem hiába foglalkoztunk. Próba jelleggel korlátozások léptek életbe a lapokkal kapcsolatban, de mi lesz a történtek hatása?!
Személyes benyomások a hétvégi D-s versenyről
A szombati napon egy hamisítatlan hagyományos verseny zajlott a Dungeon falain belül, amire hosszú idő után ismét mind a négyen eljutottunk a szerkesztők közül.
A kétségbeesés Saga margójára
Az utóbbi napokban nagy port kavart A kétségbeesés hatalmát érintő tiltásról, illetve ahhoz szorosan kapcsolódó gondolataimról olvashattok az alábbiakban.
Készüljünk a Jellemek harcára! (3. rész) – a gonosz jellem
Három részes metagame-elemzésünk záró felvonását olvashatjátok az alábbiakban, amelyben a gonosz jellem kerül terítékre.
Na de hová tűnt… Csóró DM?!?!
Az alábbiakban egy kis összegzőt olvashattok Csóró DM nem éppen dicshimnuszokkal övezett meneteléséről.
A játékosetika alapjai
A cím akár egy 1 kredites szabadon választható tárgy is lehetne egy felsőoktatási intézményben, most azonban néhány gondolatot osztanék meg ezzel kapcsolatban veletek.
Paklileírás – A modern meta építészete
Az igazán szuggesztívre sikeredett címből meglehetősen hamar rá lehet jönni, hogy mi is lesz a témája a következő értekezésnek. Nézzük meg, mit is tudhatnak az épületek!
Paklileírás- A vámpírok kora
Nyakunkon az első budapesti hagyományos verseny, ahol már lehet használni a Mágusok alkonya kiegészítő lapjait. Lázas tesztelés folyik a Dungeon és egyéb közösségi hely falai között, hogy a játékosok megtalálják az ideális összeállítást. Mi a komoly erősítésen átesett vérszívókon agyaltunk egy picit.
Így építsd a paklidat!
A Mágusok Alkonya megjelenése óta rengeteg frissen bontott verseny zajlott már le országszerte, így „vákumban” kb. tisztában vagyunk a lapok erősségeivel/gyengeségeivel. Lassan azonban beindul a bontottak utáni időszak, amikor hagyományos és extrém formátumok garmadájával találhatjuk szemben magukat. Ha pedig új lapok és általunk összeállított deckek, akkor nem árt, ha van egy kis mankónk a pakliépítés … olvasásának folytatása
Az információ hatalom!
A sok éves gyakorlattal ellentétben, már a tényleges megjelenést megelőzően egy nappal felkerültek az új kártyák a lapkeresőbe. Merészkedjünk még ennél is messzebbre? Vagy már ez is a bontogatás örömének rovására megy?
Első benyomások a Mágusok Alkonyáról
Tegnap lezajlott a sokak által oly régóta várt Mágusok Alkonya frissen bontott verseny. Első gondolataimat osztanám meg veletek.
Csóró DM ismét próbálkozott
A hétvégén tartottuk a Blog szokásos havi versenyét, ami az utolsó Világégéses verseny lévén nem lett túlbonyolítva. Sima pörgős verseny volt az ultrák kitiltásával, ahol jó néhány eddig nem engedélyezett kártya kerülhetett volna elő az asztalokon. Remek alkalom volt számomra, hogy tovább próbálkozzak a Csóró DM projekt kiteljesítésével.
Iszonykeltők lapelemzés
Zén barátunk legújabb 10 csodáját vesszük górcső alá.
Ős(i)lich
A napokban látott napvilágot a Mágusok Alkonya egyik újítása az Őslichek, amik egy rendkívül pozitív kedvesség a játékosok irányába. Lássuk miről is van szó!
Randomlap
A héten megkezdődött a Mágusok alkonya kiegészítő előzetese, amit érthető módon hatalmas érdeklődés vesz körül. Sokan sokféleképpen értékelik az új lapokat. Lássunk most egy kártyát, ami a legutóbbi eresztés legjobbjait jól kezeli Csóró DM módra!
Metagame-körkép – készüljünk az “új” hagyományosra
A hónap második hétvégéjén kerül megrendezésre a szokásos havi Dungeon-ös megmérettetés. Vegyük számításba együtt, hogy mi az, ami szembejöhet velünk a versenyen!
Csóró DM első versenye
A tegnapi nap lezajlott az első Kihalás kora a Blog szervezésében, aminek immár Csóró DM-ként veselkedtem neki. Lássuk, hogyan sikerült a megmérettetés!
Helyzetjelentés a Pitypang utcából
A tegnapi nap folyamán immáron a harmadik HKK-s szakkör is lezajlott a Pitypang Utcai Általános Iskolában. Nézzük, hol tartanak most a kis növendékeink!
„Csóró DM” kalandjai
Javában zajlik az uborkaszezon. Vége a Nemzeti Bajnokságnak, előttünk a következő kiegészítő. Hajlamosak vagyunk ilyenkor új kihívásokat keresni a játékban. Megosztom veletek, hogy én mit találtam ki.