Pörög a HKK Szegeden és környékén

Beszámoló a Kezdő Ligáról és a helyi toborzásról.

Az alábbi beszámolót a szegedi HKK-s életről Balogh Istvántól és Szántó Bencétől kaptuk, ezúton is köszönjük!

Halász Szabó Kristóf nyerte az I. Szegedi Kezdő Ligát

Lezárult a 4 hónapon keresztül tartó Szegedi Kezdő Liga versenysorozat. A versenyben olyan játékosok vehettek részt akik nem rendelkeztek profi ponttal, emellett tiltva voltak az ultraritka lapok.
A versenysorozaton belül 8 verseny került megrendezésre. Számos formátumon küzdhettek meg egymással a versenyzők: Hagyományos, Egyszínű, Veszélyes faj, A sokszínűség jutalma, Hatalom korlátozása, Draft (mindenki által hozott gyakori, nem gyakori lapokból) és egy egyedi versenyen, ahol minden forduló előtt kidobtuk, hogy ki kinek a deckjével játszik és ki ellen.

A játékosok a teljesítményszázalékuk alapján kaptak pontot – a HSZ pontszámításához hasonlóan – és ez alapján alakult ki a végső eredmény is, ami az utolsó versenyig teljesen nyitott volt, olyannyira, hogy az első két helyezett között tized pontok döntöttek végül. A versenysorozat végén számos régebbi és új kiegészítő mellett egy B.Jagumir került kiosztásra a nyertesek között. Az ádáz küzdelemben Halász Szabó Kristóf győzedelmeskedett elvéve az első helyet Nagy Györgytől.

I. Halász Szabó Kristóf
II. Nagy György
III. Eszes Gergő
IV. Kis Benjámin

Az elején 5 fővel kezdtük meg ezt a projektet, ami a későbbiekben 10 fős versenyekké nőtte ki magát. Ugyanakkor közel 10 olyan ember volt aki inkább nézőként ugrott be, vagy a későbbiekben más kártyás összeülésekre jött el ismerkedni a játék fortélyaival. Közülük voltak, akik egyáltalán nem ismerték még a HKK-t, de voltak régebbi játékosok, akik kedvet kaptak hozzá, hogy újra kezdjék ezt a fantasztikus kártyajátékot. Reméljük, hogy közülük egyre többen fognak részt venni a Kezdő Ligában, és onnan még többen fognak eljárni a környék hétvégi versenyeire is.

Versenyszervezőként nagyon örülünk annak, hogy egy ilyen kisebb játékosbázisú városban is ekkora létszámú versenyeket és érdeklődést sikerült elérnünk. Mindenképp sikeresnek tekintjük ezt a kezdeményezést, és a továbbiakban is szeretnénk folytatni, ugyanakkor reméljük, több időt tudunk fordítani a cikkek írására és decklistákkal is tudunk majd szolgálni számotokra.

13396996_1087850181286352_1553883372_o

Toborzás Szegeden!

A rendezvénysorozat révén sikerült megismerkednünk Szemendrey Istvánnal – akinek ezúton is nagyon köszönjük az alábbi promó videót és a képeket is – és a LvL Up csapatával, akik sorban már a III. Fireside Gathering Heartstone versenyt rendezik meg itt Szegeden. Most úgy döntöttek, hogy tovább szélesítik a rendezvény palettáját számos kártya- és konzolos játékkal. Ezáltal kaptunk mi is lehetőséget, hogy népszerűsítsük a HKK-t a helyszínen. (Mellesleg lesz cosplay is :P)

A rendezvény július 2-án kerül megrendezésre Szegeden a Szent-Györgyi Albert Agorában, ahol 8:30-tól várunk minden kedves érdeklődőt egész nap. Több asztal is lesz, így akár nem csak az új érdeklődőknek van lehetőségük játszani egy jót.

Reméljük, sokan megosztjátok ezt a videót és az esemény linkjét, ezzel segítve, hogy minél többen értesüljenek róla.

Szántó Bence és Balogh István

4 thoughts on “Pörög a HKK Szegeden és környékén

  1. Klassz, hogy ilyen jól alakulnak a dolgok! Respect a munkátokért, a videó is igen hangulatos, hajrá Szeged!

  2. Ez a videó majdnem olyan jó mint a beholderes reklám😀

    Amúgy gratulálok tényleg érdemes ezt csinálni. Szombaton Halász Szabó Kristóf kente el a számat (meg jagumir bácsi), ami azért nem semmi. Remélem sok tehetséges játékos kerül még elő.

  3. “egy egyedi versenyen, ahol minden forduló előtt kidobtuk, hogy ki kinek a deckjével játszik és ki ellen.”

    ez tök mókásnak hangzik, lehetne Pesten is egy ilyen🙂

    a videó meg fasza

  4. @Balage:

    A behonak nem lenne jó egy ilyesmi promo videó? A “régieknél” fényévekkel jobb lenne. Ha jól tudom,egy szegedi kezdő hkk-s csinálta,aki média-szakos. Talán meg lehetne kérni,hogy az anyacégnek is készítsen videót és cserébe jutalmazhatnátok pár kiegészítővel🙂 Mégis csak olcsóbb,mint felbérelni egy profit🙂 plusz egy “kezdő” tudja azt is,mi fogja meg őket😉

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s