Vendégcikk – Miért indulnék avatár paklival a versenyen?

Elárulja nekünk Juhász Ferenc, aki második helyet ért el a böhöm lényekkel.

Mint néhányan már biztosan tudjátok (akik meg nem, most felhomályosulnak), legutóbb egy mondhatni meglepő helyezést sikerült elérnem (2. hely a Dungeon hagyományos versenyén) az avatár paklival. Most erről a pakliról és a választási metódusról, valamint magáról a versenyről vetek néhány sort „papírra”.

Számomra egy versenyre való felkészülésnél elsődleges a várható meta felmérése, elemzése. Ezzel persze nem mondok újat, mivel a legtöbb profi (félprofi) játékos így tesz, hisz a játék élvezete mellett fontos, hogy eredményt is érjünk el – ez ad visszacsatolást játékunkat tekintve. Így a ZV megjelenése utáni első „nagy” (nem pörgős) hagyományos verseny előtt sem tettem mást, mint szoktam. Végiggondoltam, mik azok a paklik, amik stabil eredményt értek el az első két EX-es pörgős versenyen, amit a ZV után tartottunk, valamint számításba vettem azt is, hogy az első pár versenyen az új kiegészítők után mennyire kaotikus metára lehet számítani. A gondolatmenet végén igen vegyes kép alakult ki bennem, hiszen már a második exes versenyen azt lehetett látni, hogy máris reagálnak az emberek az előző versenyen tapasztalható Zarknod-dominanciára, és rúnákkal és mezőkkel árasztották el az asztalokat, ezért úgy gondoltam, hogy az Életenergiák és Sokszínek is elő fognak bukkanni, mint lapelőnyt biztosító fix pontok a már említett eddig jól működő koncepciók mellett.

harangmesterA második exes versenyen egész stabilan működött a ködös csatamezőm, ami pörgősön még veszít is az erejéből, lévén kénytelen az ember fia maximális számú ködös lappal játszani adott szettből (nem tehetünk side-ba 1-1 darabokat), valamint össze is volt bugyizva (ami egy 130+ lapos decknél nem hátrány🙂, így minden adott volt, hogy el is vigyem a versenyre. Mégis mocorgott bennem, hogy azért csak valami mást kellene kipróbálni, hisz itt az új kieg, ezer meg ezer a lehetőség, így tovább – agyaltam, mit is kellene bevetni. Már az exes versenyre is el akartam vinni az avatár paklit, de arra sehogy sem kaptam kölcsön Valler dokit (az új morf avatárt), így akkor letettem róla, de láttam, hogy Gice használt kettőt a versenyünkön, így rákérdeztem, nem akad-e neki kölcsön a versenyre. Hála az égnek nem akarta pörgetni őket, így megkaptam a lehetőséget. Már tavaly is nézegettem sokat ezt a paklit, de nem jött ki úgy a lépés, hogy el tudjam vinni versenyre, na de ami késik, nem múlik. Most ami miatt újra eszembe jutott a deck, az nem valamelyik új nagyfiú volt, hanem az egyik új követő, a Harangmester. Tudtam, hogy a képessége, a 4 ÉP gyógyulás/kör plusz egy a fix háló igen erős lehet a várható metában, csak meg kellett mellé találni a másik 3 követőt, ami a legjobban passzol – így indultam el az úton, aminek a végén eljutottam a sok lehetséges opció közül az avatárokhoz. Úgy reméltem, hogy a börtön, bilincs vonalra elégséges válasz lehet az olcsón (többnyire ingyen) érkező böszme leszedhetetlen lények, továbbá a rúnák és Életenergiák ellen a háló erejében bíztam, amikre úgy számítottam, inkább kombósabb vonalon lesznek összetéve, és amellett időben (3. kör magassága) le tudom még hordázni. Mezők ellen pedig 20 körüli side lapom volt, és reménykedtem, hátha létrejön valamelyik és akkor ki tudok talán könnyen terülni.

A pakli összeállításának legsarkalatosabb pontja a 4. követő kiválasztása. A standard Kyorg ősmágus, Az istenek hírnöke, Kragoru familiárisa mellett a Harangmester jelent akkora védelmet a paklinak, ami miatt stabilabb eredményt lehet belőle kihozni, mint esetleg az elmúlt években. A tényleges pakli kialakításánál elég könnyen el lehet jutni kb. a pakli kétharmadáig a fekete, lila, kék, bufa és „szürke” színeken végigtekintve, és az itt található avatárokat betéve a pakliba. A lehetséges variálás csak ezután kezdődik.

3 Dl’orkhaugruk
3 Okülüpaj
3 Driosz
3 Ősmotyogó császár
3 Morgan
3 Hendiala
3 Szirén császárnő
3 Caramain
3 Orgling bűzisten
2 Varell, ónix istenség

CaramainAz avatárok kiválasztásánál fontos szempont, hogy a meglévő laphátrányt valamilyen módon tudjuk kompenzálni. A legjobb lap erre természetesen magasan a Caramain, aki AM:0-val és élettel érkezik, és mondhatni ingyen (úgyis begyógyuljuk a harangmesterrel a költségét) keres nekünk egy szituációnak megfelelő társat, aki gyakran a másik best of top kezdések egyike lesz, Driosz. Ő szintén AM:0-val és élettel érkezik, és +2 lappal ajándékoz meg minket amellett, hogy a jelzőket is szépen megoldja, ami gyakrabban jön jól, mint gondolnánk. A dobogó harmadik fokára sztem Morgant érdemes tenni. Neki sajnos nincs olyan szintű védelme, mint az előzőeknek, de a permanens laphátrány-pótlást lapkijátszás nélkül oldja meg, vagyis mondhatni hálóbarát megoldás. Vele elsősorban a saját paklinkat dobatjuk, de a szituáció olykor azt hozza, hogy ellenfelét érdemesebb, így ettől se zárkózzunk el. Tőlünk többnyire 2-3 manákért fog feltámasztgatni, de ez még beleférős kategória a 3-4. kör magasságában.

osmotyogo_csaszarA motyogó és a szirén eléggé faék jellegű kártyák. Olykor jól jönnek, teszik a dolgukat, de nem feltétlen őket akarjuk a játék elején látni. Az Okülüpaj és a Hendiala páros az, aki még permanensen tudja a laphátrányunkat csökkenteni, de a képességük költsége ahhoz képest, amit tudnak, és amennyit ezek mellett ütnek sajnos eléggé határeset. Valószínűleg az elsők között lennének, akiket szívesen kihagynék a pakliból, ha lenne megfelelő alternatíva helyettük. Dl’orkhaugruk az utolsók között került be a pakliba, de bizonyított. Sok esetben zavarta az ellenfeleket a 2 élet és a hatalmas méret is ,és ő legalább rendelkezik olyan extra képességgel is, amivel bele tudunk szólni az ellenfél körébe – még ha az kissé korlátolt is. Ha nem 1 manánál húzzuk, akkor már mehet is ütni, így nem probléma, hogy nem repül, és igaz, ő nem jön ingyen, mint a többi barátja, de 1 manát azért csak megér egy ekkora dög.😛 Az új avatárok közül meglepő módon az orgling volt az, ami gyakrabban jött jól, ugyanis többször előfordult a versenyen, hogy teli őrposzt várta lényeimet, olykor életekkel felvértezve, amit tökéletesen oldott meg az orgling koma, de persze olykor Valler doki is szép pusztítást végzett az asztalon, de őt is inkább kikeresni szerettem a megfelelő pillanatban, mintsem behúzni.

kamarcsEz után jött a kérdés: merre tovább, valamint mi legyen a 4. szín? A kutakodás közben rátaláltam az újra megjelent Kamarcsra, aki olyannyira illeszkedett a pakliba, hogy úgy döntöttem, kihagyhatatlan lesz, hiszen 1 manáért keres bárkit, akit alapesetben ingyen kitehetünk, továbbá majd a következő körben ezt megismételheti újra. A fennmaradó 13 helyből kettőt az 5 követők problémáját megoldani igyekvő lap, a Fókuszálás foglalta el. Igaz, a hatásfoka háló mellett nem maximális, de ennek ellenére a tesztek azt bizonyították, érdemes lehet 2 darabot betenni, hisz kontrollok ellen – ha felgyűlik a mana háló mellett – ha el is kezdi megfogni a lapjaimat, idővel valami csak létre tud jönni (2 lapot megfog, majd a harmadikra már nem tud reagálni), ami ad némi esélyt, hogy valami asztalt alakítsunk ki.

A háló problémát még olyan lapokkal igyekeztem megoldani – sőt akár a javamra fordítani – amik az ellenfél körébe is beleszólást jelenthetnek. Első körben egy a követőkkel abszolút kompatibilis kártya, a Dg’mhaotrodon elnyelő került be, akinek akár az áramlása is olykor lapkijátszás nélkül védelmet tud jelenteni, de sok esetben 3 manáért fog teljes erejének teljében megérkezni az asztalra, és amellett, hogy megfog egy lapot, rendet tesz az asztalon is. A háló okán került a pakliba 3 A szirének hívása is ami nagyon jól tud működni, ha az ellenfél körében a második kijátszott lapja után, beleszólásra nem sok esélyt adva ellopjuk a számunkra megfelelő lapot. A szirének nagy hódolóját, Kurtot sem hagyhatjuk ki a pakliból, ha már az azonnali lopás mellé tettük le voksunkat, így 2 darabot „kénytelen” voltam betenni. Továbbá a tesztek azt bizonyították, hogy előszeretettel lövik a követőimet, így 3 Ősi praktikát tettem még be, mint az ellenfél körébe való beleszólás és követő védés egyben.

3 Kamarcs
2 Fókuszálás
3 A szirének hívása
2 Kurtz
3 Dg’mhaotrodon elnyelő
3 Ősi praktika

A side-ból (mint mondottam) elsősorban csatamező ellen készültem:

3 A követő láncai
3 Baghar golyóbisa
3 Csodatevő Fenyő Zoárd
3 Zoárd itala
3 Trant’allion anyagformáló
5 Időlassító

Továbbá az ősmágiás counterek ellen próbáltam védekezni 3 Veszettséggel, és 2 Istariant tettem még be, mint bilincs elleni side lap a két Fókuszálás helyére.

A versenyt tekintve előre leszögezném, hogy amire számítottam, maximálisan be is jött, ugyanis minden ellenfelem törte valamelyik követőmet (legtöbbször Az istenek hírnökét).

trantallion_anyagformaloElső ellenfelem Kahn Evarth volt, aki Lassan járj!-as éjfattyait vezette ellenem. Úgy gondoltam, kellően jó matchup, de az első partyban erre már is rám cáfolt Evi egy maratoni összecsapásban. Kezdett és persze törte a követőmet, passzolt, majd persze én is így passzoltam, hisz nem fért ki a húzott avatár, majd a második körében jött áramlás után egy Kr’uagon pusztító, aki adott vissza manát, és mellé még egy anyagformálót is kitett, ami már ugye máris megfelezte az érdemi követőim számát. Sok mindent nem tudtam tenni, szó mi szó, a Harangmester tartott életben. A harmadik körömben kifért végre egy Driosz, aki tudott némi esélyegyenlítést mutatni, de negyedik körben már megint jött egy anyagformáló (maradt a harangmesterem…). plusz le is lett verve a lényem, így elég kilátástalan helyzetbe kerültem, de végül sikerült úgy megoldanom, hogy kicsaljam Evarth kezében lévő kulcslapját, és egy Orgling bűzisten elaltatta az őrposztját, majd bevitte a hiányzó ÉP-t. A második fordulóban kezdtem, törtük egymás követőjét, majd kitettem egy lényt, ami végül fel is őrölte annak ellenére, hogy érkezett egy anyagformáló most is, de nem bírta végül az ütlegelést az őrposztja, és pár kör alatt végeztünk. A harmadik körben szintén kezdett jól állni, három életes lénye volt az őrposztban, de jött Caramain, aki segítségül hívta drága orgling barátját és újra álomba szenderültek ezek a „csöpp” lények. 3:0

ganuid_interruptorMásodik ellenfelem Daku Gergely volt, aki szintén 5 követővel jött, igaz, ő egy sokkal kontrollosabb variációban érezte az erőt, és a ganüid követőre kihegyezve építette fel pakliját. Mikor leültünk, már mondta, hogy nem örül a párosításnak, ami végül be is bizonyosodott, hiszen az első partiban még egész jól tartotta magát egy végtelen körszakítási folyamat beállásával (az interruptort folyamatosan visszavette a kezébe a követőnek hála), de tudtam keresni Kamarcsnak hála egy elnyelőt, ami véget vetett a neverending story-nak. A második meccsen is próbálkozott Gergő és teli őposztot is sikerült összehoznia, de menetrend szerint érkezett az orgling koma és megtette, amit megkövetelt a haza. A harmadik meccsen pedig gyorsan lehordázásra került. 3:0

Jöhetett a következő ellenfél, aki Makó Gergely volt egy lényes kontroll-börtönnel. Ezen meccsekről sokat nem tudok mondani. Alapvetően mindig ugyanaz volt a metódus: jött egy követőtörés, majd átlagban a 3-4. körre elfogyott az ellenállása, és a létrejött lapom rendet tett. 3:0

a_halandosag_atlepeseA negyedik körben Aranyi Ákos Sokszíne jött szembe. Tudtam, hogy ez lesz a legnehezebb feladat, hisz könnyen tud követőt törni, és a side-ból Univval előszedett Hallerral könnyen pontot tud tenni a meccs végére. Az első partit sajnos ő kezdte, és persze jött is a követőtörés. A második körben kitettem egy Morgant, akin sokat gondolkodtam, de végül Ákos pakliját dobattam, hisz bíztam abban, hogy sok gyűjtőből visszavétel nem lesz a paklijában, és hátha kimegy az Univ, valamint 1-2 lény, akit fel tudok támasztani (pl. negátor vagy agysokkoló). A dobatásom lényeket tekintve jól sikerült, de olyan nem esett, amit még adott körben fel is tudtam volna az egy manámból támasztani, így jöhetett Ákos, aki egy Dungeonnek hála megoldotta, hogy ne legyen lény a gyűjtőjében, és még egy fluxot is kitudott tenni. Reméltem, hogy legalább egy 5 manás lényt húzok, amit – még ha meg is fogja a flux-szal – fel tudok támasztani, de sajnos az éjfatty avatárt húztam, így nem történt semmi adott körben. Következő körében leszedte Morganomat, és még egy countere is maradt a következő lapomra, majd körében érkezett a Haller is. A második menetben jött a „nagy halál” Ákostól, hogy milyen rosszul húzott, és ekkor már éreztem, hogy biztosan van nála valami erős kéz. Sajnos az első lapommal bele is néztem egy Abszolút preventálásba (persze ilyenkor nem jön AM:0-ás fiú), ami meg is határozta a meccs kimenetelét. Tempót buktam és onnan újfent összehúzta a Hallert és kiszálltam. A harmadikra nem maradt időnk. Kicsit sajnáltam, mert ha egy picit nagyobb szerencsém van, akkor a kettőből legalább az egyiket hozhattam volna. 0,5:2,5

megnyilatkozasAz utolsó fordulóban Zsolti blokkolólós Szűk esztendőjével játszottam. Előző nap tesztelgettük a paklit, és – igaz olykor „némi” mákkal (0 max. manánál A szirének hívása hozta egyszer a partit: P) – végül veretlenül zárult a pakli ellen a teszt, így reménykedtem, hogy nagy bajok csak nem lesznek. Ha jól rémlik, megnyertem a kockadobást, így jól indult számomra a játék. Természetesen jött a szokásos követőtörés, majd elkezdett blokkolgatni Zsolti, valamint Megnyilatkozással leszedte az első lényemet, de egy harmadik körös Caramain az anti-mágia 0-nak és az életének hála megnyerte az első menetet, még mielőtt leblokkolódtam volna teljesen. Side után Zsolti agresszívan kezdte a max VP-m csökkentését, és némi Megnyilatkozás segedelmével mindig sikeresen túl is élte, majd durván nullázódtam ,és onnan már agyonvertek a pegazusok. A végső összecsapásban az elején sikerült egy Drioszt húznom, ami olyannyira behörrentette a dolgokat, hogy sikerül gyorsan pontot tennem a parti végére. 2:1

Végül a második helyen végeztem Ákos mögött, ami nyilvánvalóan nagy siker egy ilyen nem éppen standard meta decktől, de azt látni kell, hogy kellően szerencsés sorsolást kaptam (nem kaptam mezőt), így nem gondolnám azt, hogy az avatár pakli sorra fogja termelni a hasonló helyezéseket a következő félévben. Persze elriasztani sem szeretnék senkit a kipróbálástól, hisz a jelenlegi metában szerintem a Harangmesternek hála valószínűleg tud hozni egy stabil eredményt, de folyamatos top helyezést azért ne várjunk tőle, és akkor nem is fogunk csalódni.

JuFe

16 thoughts on “Vendégcikk – Miért indulnék avatár paklival a versenyen?

  1. Jó cikk, és grat a helyezéshez!🙂 A jövőben szívesen olvasnék hasonló beszámolót (mit miért rakott be, mi ellen készült side-ba, és onnan mit mi helyére rakna be stb) nem csak ilyen ‘váratlan’ pakli dobogós helyezett forgatójától is.

  2. A harangmester sokat számít. Engem általában a hordák raktak el. Grat az eredményhez.

  3. norbosyo +1

    Azért durva, hogy a Harangmester mekkora tápot ad az ötkövetős pakliknak, Homályúrral nyilván nem sikerülhetett volna ez a szép eredmény.

  4. Ha lesz kellő számú érdemi(nem ilyen +1) komment lehet pár hasonlót még készítek.

  5. Szerintetek letezik valami eros side-lap 5 kovetos paklik (pl. avatar) ellen? (az 1 koveto leszedese 3 VP-ert szerintem annyira nem eros, bar nyilvan nem rossz)

  6. Balázs: Szerintem a Pihenő elég korrekt, a Harangmestert is kikapcsolja, és le lehet pörögni 3 kör alatt az ellenfelet.

  7. Én is nagyon szívesen olvasnék ilyen beszámolókat, kedvet hozhat különböző paklikhoz és megérthet az ember olyan laphasználatokat, amit mondjuk magától nem tenne be.

  8. Remek cikk JuFe, és grat még1x!

    A tegnapi exes verseny után tényleg elhiszem, hogy van erő a deckben, hiszen Hao elrakta a bilincses vízióim. És kap egy kis respectet a Dl’orkhaugruk is mostantól…😀. Mondjuk nagyon gyengén is játszottam, de azért ha jól csinálom se borítékolt a győzelem, hiszen a Harangmester borzasztó kemény védelem! Nem gondoltam volna előzetesen, hogy ennyire életet lehel ebbe a – korábban általam nem túl sokra tartott – koncepcióba.

  9. Orul a szivem😉, erdemes volt akkor Harangmesterrel (Jozsival) kuzdeni a tesztelesen.

  10. Hát igen talán nincs még egy olyan lap az új kiegben amibe ennyi energia lett volna ölve,de a végeredmény igen jól sikerült. Sokáig én is kételkedtem benne, hogy meglehet érdemben heggeszteni,de már az eredmények is igazolják, hogy sikerült!

  11. Mondjuk arra kivancsi volnek, leszedte-e valaha valaki a 4. kortol kezdve…

  12. Ennél a decknél nem tudod megoldani mert lőni kell valami mást hamarabb. Ha nem teszed, óriási bajok vannak.Valami nagyon elhúzod érdekesen ide oda ingáz partyt tudok max elképzelni ahol gyógyulsz pl max Ép-t is és épp szükséges hogy nyerj,de ez 100ból 1.

  13. arra egyébként így a követő sikereit látva büszke vagyok, hogy a leszedhetőségével kapcsolatos variációk közül végül az én javaslatom került a lapra

  14. Pedig JuFe, ha nem vagyok egy gigantikus barom, akkor megéltem volna a 4. kört, hogy leszedjem a Harangmestert és akkor egy kör alatt nyerek a vízióimmal, de az x-et biztosan hozom a víziócsapásnak köszönhetően. (Hiába ütött Driosz, Halálos káprázattal gyógyultam, Hao húzott egy Kamarcsot, meg 3. körben ráraktam egy lélektáncot, szóval épp meglett volna a győzelem, ahogy utólag kiszámoltam). De amúgy általánosságban nézve valóban nincs sok esélye egy átlagos paklinak, túl erős ez a követő kombináció, meg a permanens kivédhetetlen gyógyulás nem ad esélyt a kis sebzésekkel való nyerésnek.

  15. Persze egy bilincs kap extra esélyt erre való igaz,de ott is dolgok együttállása kell.

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s