És neked melyik a Kedvenc kártyád?…
Rég jelentkeztünk már #napikombó rovatunkkal, melyben olyan kombókat mutatunk be, melyek sokkal inkább viccesek, mint versenyerősek, egy-két gondolatot azonban mindenképpen megérnek. Most egy régen versenyeken is eredményesen forgatott kombinációt melegítettünk fel nektek!
Kedvenc + Terc
A Terc nem egy mai darab: vannak olyan játékosok, akik még meg sem születtek akkor, amikor ez a lap megjelent. Ha azonban teljesül a kijátszási feltétele, akkor olyasvalamit tud, ami a mai napig beteg erősnek számít: mindössze 2 VP befektetést követően kitehetünk ingyen három lapot a kezünkből. Egy apró bökkenő azért van: hogy lesz három ugyanolyan lapunk? Hát Kedvenccel, amiből szerencsére már új verzió is akad!
A kombó persze nem olcsó, hiszen 7 VP-be kerül, amit Kyorg ősmágussal ugyan le tudunk csökkenteni 6 VP-re, ám ha Lassan járj!-jal is be akarjuk védeni magunkat, akkor ugyanott vagyunk, ahol indultunk. Még szerencse, hogy a jó öreg Sötét mágiával pont tudunk magunknak 7 VP-t termelni a második körben, így már ficcenhet is az asztalra három Óriássárkány, Furmányos pegazus, vagy bármi, ami szimpatikus. (Igen, nem csak fix költségűt tudunk vele kitenni!) Viszont a Kedvenc csak fix költségű lapot keres ki – sebaj, egy szett Jagumir is jó lesz! 😀
Ha igazán maximalisták szeretnénk lenni, akkor Mardakor bölcsből beteszünk egy negyedik példányt is a kitercezni kívánt lapból, hiszen a Kedvenc miatt egyet amúgy is ingyen tehetnénk ki, így valójában négy lapot is kitehetünk ingyen.
Ti mit raknátok ki a kombóval?
Csető Zsolt
A Kedvenc sajnos fixet keres 😦 de 3 Halalelemental vagy Oriaslovas masodik korben eleg jo 😛
Sok a ha az egyenletben…
Ha még össze is húzod, utána meg kapsz egy most már eleget.
Ennyi erővel a Hármas idézés is prémium… ja nem
Ezerszer inkább egy Aranytigrincs…
3 tengermély urát amivel 3 álomhozót rakok játékba amivel a gyűjtőben lévő lények közül bármit 🙂
Upsz, az elemental nem ut eleget, a lovason meg halo van… Akkor Ogg a mi emberunk! B|
Zsolti, sztem a regi Kedvencre gondolsz (az uj max 5-ös fix.-eset keres, es egyet nyomhatunk meg ingyen)
Az ujjal összeesküvést/szövetséget érdemes megnyomni, vagy a jopofa 4 darab Shomori tuzecsket 🙂
Folrangot hoztam ki annak idején (kb. 11 éve) Most már akármi jó ami 7-et tol (mármint ha létrejön), még Bazmaon gyilkosa is.
Egyébként viccnek az 5 követős deckbe breaktam egy Időgyorsítót megy egy Tercet. 2. körben Elenios követőjével kiraktam az időgyorsítót, aztán körönként 1 vp-ért kerestem 3 egyforma gólemet. Végül feljött a Terc is, igaz addigra már szarrá voltam nyerve.
Az új Kedvenccel Furmányost hogyan szedhetünk elő? Az nem fix, max 5ös IK-ű 🙂
@Katu: Az Időgyorsítót miért is “viccnek” raktad bele? Amikor kb. alap lap a legfőbbkövetős gólem dekkbe… A szarrá voltam nyerve meg milyen germanista mondatszerkezet,te atya világ… Örülünk,hogy te is megtalálod az örömöd a játékban… 😀
Azért mert tokozó is volt benne, és csak egy időgyorsítóm volt 😀
Trappoló drinymák, Kígyópók, Mérges nyukmár
Sziklahajítás 8|
A sötét mágia + kedvenc második körben a terc nélkül is win egy járj kyorg pakliban. De beteg nagyon a kombó.
@Baloghpit: a terc csak asztalon maradó lapot tesz ki.
A legszegényebb lovag + 5 tárgy + Céhmester = végtelen mana
Mellesleg van betegebb kombó is. Ráadásul egy lapos. Ma is használható, durvább is mint anno de sehol nem használják.
gigantikus lovas?