Versenybeszámoló – HKK Liga, december #5 + januári változások

A profiknál Beszűkült látókört tartunk januárban.

Különleges hónap volt a decemberi a HKK Ligában, hiszen a szokásos 4 helyett ezúttal 5 versenyt tartottunk, így a szokásosnál is szorosabb harc folyt a havi összetett helyezésekért.

A hónap utolsó versenyére 31 játékos látogatott el december 29-én (12 kezdő, 13 amatőr, 6 profi), ahol az alábbi eredmények születtek.

Kezdő Liga

A kezdőknél Bublik Bence havi második győzelmével bebiztosította első helyét a havi összetettben, így januárból már az amatőrök között bizonyíthat.

1. Bublik Bence (paklilista) – Hálócsapda + Átkozott követő
2. Matek Márió (paklilista) – Lassan járj! + Chara-din követője
3. Balla Gábor

A havi összetett végeredménye: 1. Bublik Bence – 66 pont, 2. Dávid Tamás – 56 pont, 3. Fábián Gábor – 49 pont (további sorrend)

Amatőr Liga

Az amatőrök versenyét Miskolczi Barnabás nyerte, Balog Dávidnak pedig egy második hely is elég volt ahhoz, hogy megtartsa első helyét a pontversenyben, így ő nyerte a hónapot.

1. Miskolczi Barnabás (paklilista) – Specializáció + Fairlight követője
2. Balog Dávid (paklilista) – Lassan járj! + Átkozott követő
3. Klimkó Mátyás

A havi összetett végeredménye: 1. Balog Dávid – 56 pont, 2. Ócsai László – 52 pont, 3. Kállai Szabolcs – 44 pont (további sorrend)

Profi Liga

A pontverseny a profiknál lett végül a legszorosabb, az öt versenyt öt különböző játékos nyerte: ezúttal éppen Szkupien Bence, akit végül egyetlen ponttal előzött csak meg Csető Zsolt.

1. Szkupien Bence (paklilista) – Ősi bölcsesség
2. Mikulás Ádám (paklilista) – Zarknod bilincse
3. Csető Zsolt (paklilista) – Zarknod bilincse

A havi összetett végeredménye: 1. Csető Zsolt – 60 pont, 2. Szkupien Bence – 59 pont, 3. Szkupien Zoltán – 33 pont (további sorrend)

Gratulálunk mindenkinek, és köszönjük nektek az egész éves részvételt! Decemberben az ünnepek ellenére is 65 különböző játékos és átlagban 32 induló jött össze a Ligában (ebből csak a kezdő + amatőr 25!), szép zárása volt tehát ez az idei évnek. Reméljük, hogy 2018 még jobb lesz!

Január

Januárban az alábbi péntekeken várunk titeket a ligás versenyekkel:

  • január 5.
  • január 12.
  • január 19.
  • január 26.

Az kezdőknél és az amatőröknél marad a már jól bevált 15 ritkás formátum. A profiknál pedig ezúttal Beszűkült látókör formátumot tartunk, ahol a decemberi hónap győztes paklijaiban szerepelt lapok kerültek fel a tiltólistára.

Várunk titeket most pénteken is!

Csető Zsolt

Kezdő Liga | Amatőr Liga | Profi Liga

Reklámok

27 thoughts on “Versenybeszámoló – HKK Liga, december #5 + januári változások

  1. Ez akkor lenne igazán fehlinges, ha május végéig folyamatosan Látókör lenne 🙂 🙂 🙂

  2. Vagy, ha amatőrben valami normálisabb dolog lenne 😀 kicsit már unjuk a 15 ritkát 😀 Lehetne mondjuk 6 zén ezeken felül megengedve.

  3. Szerintem érdemesebb lenne már váltani 15-ről 20 ritkára. Azzal több deck léphetne érvénybe és nem az ilyen villámpaklik, amik 1. körben nyernek, úgy hogy balról jobbra kiteszed a kezedet. Ilyenek még a herés hokik, akár tüzdeckek, és ha szabálylapozol akkor természetesen össze se sorsolnak, bár ezért Timeráért kell fordulni átkozódni.

  4. Szerintem is uncsi már a 15 ritkás formátum… 😦
    Jó lenne egy kis változatosság, mindenki a kedvenc 1-2 deckjét finomítgatja, de ezen felül gyakorlatilag 0 az élményfaktor már.

  5. Utána megint az lesz a baj, hogy egyesek 1-1 lapja többet ér mint sokak egész dekkje. Most nyert először ilyen dekk, eddig egész sok fajta/stílusú dekket láttam.
    Nekem tetszik a 15 ritka, de akár egy sima gy-ngy-t is játszanék..

  6. Nem kell drága deckel játszani, de azzal, hogy 15-ről 20-ra tolod a ritkát, már fejből 3 decket tudok, ami összerakható.
    Lehetne változó formátum,tolhatnánk amúgy nálunk is beszűkűltet, azzal a feltétellel, hogy UR-t nem lehet használni. 3 beszűkült után pedig mehetne egy rendes hagyományos pörgős,a fent említett 20 ritkával. Ezzel megvan a havi 4 verseny.
    Én megértem, hogy most jó, hogy ilyen pakli nyert, ezzel semmi probléma nincs,mivel a liga összeségében nem mérvadó verseny,ezért is liga – de Zsoltiéktól kérdem, hogy pont néztem valamelyik nap a ligás videókat, visszanéztem az eredményeket. Ott sem olyan paklik nyertek, ami több millió forintot ér, hanem amivel mindenki szívesen játszik. Nem hiszem, hogy egy amatőr ligában Edralianozna valaki. A lényeg, hogy ha jól néztem – javítsatok ki ha tévedek – a ligákon nevezők száma jóval több volt mint az elmúlt 2 hónapi játékosok száma. ( Csak ezt tudom hasonlításba venni, mert ekkor kezdtem én is aktívan bejárni.)
    De lassan ott tartunk, hogy SZVSZ ha kicsit jobb deck-el akarok játszani, amiben mondjuk pont 5 ritkával több kell, akkor profiban kell induljak, amivel szintén nincs probléma, mert volt rá példa, hogy gyüjtőgent is csak azért vittem oda, mert ott tudtam vele játszani.
    Bennelennék sima gyngy-ben is, vagy hogy meglenne a versenyek minden heti formja. Pl első pénteken hagyi, aztán 15 ritka, aztán gyngy, aztán mondjuk egy kétszín/faj, stb.
    Kíváncsi vagyok erre, hogy a többiek mit gondolnak, mert szerintem nagyobb közönség gyűlne akkor össze.

  7. Kevés ritkánál az a baj, hogy ha jól húzok nyertem. Kálmán ellen behúztam az összes ritkámat kb, pedig jól átkeverte a paklimat. Hozzászagolni sem tudott a játékhoz. Na… ez játék? Szerintem nem. Pedig az ő deckje is elég erős volt, noha a matchup nekem kedvezett kicsit… de nem ennyire. Ráadásul az a meta most, hogy aki kezd az nyer. Eddig nincs olyan játék ligán, hogy én kezdtem és vesztettem.

  8. Túl sok kérés nem jött eddig a 15 ritkás formátum megváltoztatására.
    A 15 ritka alapvetően a kezdő játékosok “integrálását” szolgálja, a tapasztalat az, hogy ilyenkor sokat számít még az a fajta benyomás, hogy mennyire elérhetőek az ellenfél lapjai.
    Mostanában egyébként a kezdő + amatőr mezőny 25 körüli átlag létszámmal megy, ennél szerintem nagyon lehetett több korábban, legfeljebb eseti jelleggel, úgyhogy alapvetően működni látszik a dolog.

    Az amatőröknél ettől függetlenül variálhatunk valamelyest a kövi hónaptól (pl. 25 ritka), de a Kezdő Ligát nem bolygatnám.

  9. Szerintem mehet 20 ritka + 5 zén LEHET benne, azaz lehet 20 ritka is, és 30 gyngy 🙂

  10. A Kezdő Ligát nem is kell bolygatni szerintem sem. Annak pont az a célja Zsolti amit írtál, hogy bevonzza a kisebb készlettel/olcsóbb lapokkal rendelkező játékosokat is. Az Amatőr Ligában sem kéne nagy változás, csak annyi, hogy kicsit lehessen változatosabban decket építeni. Én egy ilyen 25 ritkás verziót jó ötletnek tartanék. Szerintem az korrekt.
    15 ritkából két olyan decket is összeraktam amivel nem volt gond nyerni több fordulón keresztül is. A ligás meta nagyon lassan reagált rájuk mert ahogy korábban is írtam szinte mindenki a kedvenc deckjét csiszolgatja, és kevesen vannak azok akik folyamatosan próbálgatnak, vagy különböző koncepciókat tesztelgetnek.

  11. Én jobban preferálom a 15 lapos koncepciót amatőrön, mondjuk nem látom úgy, hogy kevésbé lenne változatos a mezőny + így én pl: könnyebben rászánom magam, hogy kipróbáljak más paklikat, mivel azt a pár ritkát könnyebb összeszedni. Illetve nekem az a rész külön tetszik, pakliépítésnél jobban át kell gondolnom mire is lövöm el, azt a 15 helyet.

  12. Egyébként, ha már itt tartunk én javasolnék pár lapot tiltásra. Túl erősnek tartom a Kékvérű oroszlánt, majdnem annyira megöldi a gamet, mint az öntörvényű krabber, és leginkább a Bíborholdat tenném tiltásra. Járj mellett kijátszom, az ellenfelemnek rendszerint ugrik a keze.

  13. kékvér+bíborhold bant én is támogatnám. Mindazonáltal megjegyezném, mint olyan aki minden egyes versenyre más deckkel jött, a meta igenis nagyon széles, csak van 3 deck ami szarrá veri az egészet (Tárgy/fóki, zanszilánk-hoki, ében íjász). B tierben meg ott van legalább 20-25 koncepció.

    azt is támogatnám, hogy a zénes lapok fél ritkának számítsanak, csak mert a kezdők számára ezek kb. annyira könnyen beszerezhetőek. (Krisznél pl. egy átlag zén lap 280 míg egy erős nemgyak 200.)

  14. LaszloOcsai:
    “15 ritkából két olyan decket is összeraktam amivel nem volt gond nyerni több fordulón keresztül is. A ligás meta nagyon lassan reagált rájuk mert ahogy korábban is írtam szinte mindenki a kedvenc deckjét csiszolgatja, és kevesen vannak azok akik folyamatosan próbálgatnak, vagy különböző koncepciókat tesztelgetnek.”

    Hát, akkor nem a Kamatőr Ligában kellene versenyezned,ha ekkora király vagy. Irány a nagyfiúk közé versenyezni, ők talán nem fosnak be, ha meglátják a Dungeon szellemés hátlapgyűjteményed! Nagyon nagy zseni kell egy Ligát kielemezni és az alapján összerakni 2 paklit is!…

    KatulinPéter:
    “Mindazonáltal megjegyezném, mint olyan aki minden egyes versenyre más deckkel jött,…”

    Az igen, 1 évvel ezelőtt még a híd alól írtál a fórumra és gyűjtést szerveztek neked, most meg már minden héten másik paklival tolod? Valakinek nagyon felvitte a sors a dolgát! Csak nem a Nika támogat????

    Gyuri voltam, sziasztok!

  15. Nem, nem hinném hogy zseni lennék. De rendszeresen erről álmodok…
    Nem elemeztem én semmit, próbáltam már sokféle decket, kettővel összejött. Amit nem sikerült az írásomból felfognod az csak annyi lett volna, hogy a 15 ritkás formátumon a játékosok java része nem váltogatja a paklit, egyhangú a meta és nem reagálnak az új paklikra.
    Az írás már megy, megpróbálhatnád az értelmezést is és talán nem baszogatnád feleslegesen a népet.
    Köszöntem.

  16. Ha már bővítünk 15 ritka+ 10 zent javasolnék. Az már a legtöbb paklinak elég.
    Esetleg követő/szabálylapban az UR mehetne 😀

  17. Gyuri, ha ekkora a szád, akkor gyere le te is a ligára, ne csak elbújj az írásaid mögött. Mellesleg ezt az undorító személyeskedést szerintem igazán abba lehetne hagyni 🙂 Mindenkinek a szíve joga, hogy mennyi Dungeon szelleme lap van a birtokában, valamint szerintem ahhoz sincs semmi közöd, hogy ki mikor volt a híd alatt 🙂
    Köszöntem, BALOG Dávid voltam.

  18. Ugyan már balogD, honnan veszed, hogy nem találkozol velem a ligán sose? 😉
    Bezzeg azt a Nikát alig látni, mi történt vele? Elbújt a sarokban?

  19. Gyuri itt éli ki az életét, mert a ligán alig tudja 😀 és még a saját nevét sem meri felvállalni :DDD

ÉN IS HOZZÁSZÓLOK!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.